December 13-án ünnepelte hetvenedik születésnapját a kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok tornász. Magyar Zoltán fentiek mellett a Magyar Torna Szövetség elnöke, a Nemzet Sportolója.
“A hetvenes évek egyik leghíresebb, legnépszerűbb magyar sportolója, a lólengés úttörője, újító világklasszisa. Örökre megváltoztatta a sportágat, a mostani lólengés elképzelhetetlen lenne nélküle” – írták róla több helyen, ugyanis edzőjével, Vígh Lászlóval számos új technikai elemet dolgozott ki.
Az ő nevéhez fűződik az orsó, a szökkenő vándor és a róla elnevezett Magyar vándor első bemutatása.
Az MTI-nek adott interjújában felidézte: már elmúlt tíz éves, amikor megismerkedett a sportággal. A Telepy utcai általános iskolában Harmat József testnevelő tanár fedezte fel, hogy különleges érzéke van a tornához.
“Nagyon sok jó dolog történt velem az egész életemben. Nagy változásokat éltem át, és ezek mindig motiváltak, előrébb nyomtak, mindig egy új megismerésére ösztönöztek” – Magyar Zoltán
Hamarosan Vígh László kezdett foglalkozni vele és bekerült a IX. kerületi sportiskolába.
“Teljesen máshogy állt a lólengéshez. Látta, hogy tehetséges vagyok és nagyon sok rejlik bennem.
A leglényegesebb, hogy megtanított pároskörözni. Régen bicskázva, totyogva párosköröztek, és abból nem lehetett semmit fejlődni. Amikor elkezdtünk a tányérkörzést, tehát teljesen kivezettük a kört, az bizonytalanná tette, ezért nem indultak el ebbe az irányba a többiek a világon. Mi viszont igen, és rengeteget gyakoroltuk. A végén nekünk a kivezetett pároskör olyan volt, mint a befogott a régieknek” – magyarázta.
Ellenfelei hiába látták a Magyar vándort, nem tudték utánozni
Hozzátette, a nagy riválisok hiába látták, hogy Magyar vándort csinál, nem értették a lényeget, sokáig ezért nem tudták megfelelően utánozni. A magyarok viszont sokkal előbb megtanulták ezeket az elemeket, mert ők is ezt a pároskört gyakorolták.
“Erre a kivezetett, biztonságos pároskörre lehetett új elemeket építeni, és maga a kinézete is teljesen más lett a lólengésnek. A Magyar vándor is ebből adódott” – tette hozzá.
8 évig veretlen volt
Magyar Zoltán nyolc évig, az 1973-as Európa-bajnokságtól az 1980-as olimpiáig veretlen maradt világversenyen, vagyis minden alkalommal ő nyerte a lólengés döntőjét. Keleti Ágnes mellett ő a másik magyar tornász, aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét.
“Nagyon jó versenyző voltam, ott csak magamra számíthattam, és nagyon ritka volt, hogy rontottam. A végén viszont már úgy számoltam vissza a napokat, mint amikor a katonaságnál a centit vágják. Szinte már belehaltam, minden bajom volt, senki nem tudott volna rávenni, hogy folytassam, mert elfáradtam” – mesélt a moszkvai olimpia előtti, a visszavonulását megelőző időszakról.
Mai napig kezet csókol edzőjének
Vígh Lászlóval minimum havonta beszélnek telefonon és két-háromhavonta találkoznak, pedig – mint elmondta – olyan volt, mint egy hadvezér: volt egy célja, a veszteség pedig nem érdekelte.
“Én kezet csókolok az edzőmnek. Ő meg nekem. Azt szoktuk mondani, annyira szeretjük egymást, hogy ezt miért nem előbb kezdtük?
Nagyon sokra tartom, pedig borzasztóan kemény ember volt, nagyon sokat edzettünk. Nagyon keményen gyűlöltem, szinte halálos gyűlölet volt ez, annyit kínzott engem. Most meg úgy vagyok vele, mint az apámmal. Ha meglátom, majdnem sírok.”
Napjainkban azt vallja, mivel ők más nevelést kaptak, nem szabad beleszólniuk a mai fiatalok mentális, pszichés dolgaiba.
“Pofont kaptunk, körmöst, vagy egy nagyot a fenekünkre, ezen nevelkedtünk. Lelkileg kivagyok? Ilyen nem volt, több száz tornász közül senkinél. Tudtam, ha megcsinálom azt az edzésmennyiséget, akkor a versenyen jó leszek. És nagyon szerettem volna eredményes lenni” – magyarázta.
Nyugdíjasbarát