Image default

Semmelweis, az anyák megmentőjének halálát is rejtélyek övezik

Semmelweis Ignácot a köznyelv csak az anyák megmentőjének nevezi. Köztudott, hogy az általa bevezetett klórmeszes kézmosás megelőzte a gyermekágyi lázat, ezzel nemcsak az újszülötteket, de édesanyjukat is megmentette. De halála körülményeiről a mai napig ellentétesek a vélemények. 

206 évvel ezelőtt, 1818. július 1-jén a tabáni Palota utca (ma Apród utca) 1–3. alatti Meindl-házban látta a napvilágot Semmelweis Ignác, ahol édesapjának jól menő fűszerüzlete is volt.

1844. május 21-én Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját. Még ebben az évben, augusztus 4-én szülészmesteri oklevelét is átvehette, és egy évvel később 1845. november 30-án sebészdoktorrá avatták. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban.

Már Bécsben, majd 1851-től a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályának főorvosaként kimutatta az aszeptikus (fertőzést megelőző) eljárások előnyeit a szülészetben és a sebészetben.

Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást. Az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését is csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája (1877) nyomán, lassanként fogadta el az orvosszakma.

Semmelweis felfedezései

Semmelweis első megállapítása az volt, hogy a klórmeszes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot. A későbbi összefüggésre ennek alkalmazása közben jött rá. Ekkoriban a kórokozó baktériumokat még nem ismerték, ám ez nem akadályozta meg a klórt abban, hogy a kézre tapadt baktériumokat is megölje.

Szinte ismeretlen magyar szülészként csak szélmalomharcot tudott folytatni a kor tekintélyes, és különböző (ma már bizonyítottan téves) elméleteket hirdető szülészeivel szemben.

A bécsi közkórház szülészeti klinikáján 1847-ben rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat.

A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmészoldatos kézmosást Semmelweis antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak.

Felfedezését még abban az évben közzétette. 1847 májusában kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályaira történő belépés előtti klórmész-oldatos kézmosásra, majd októberben kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is (ami könyékig, körömkefével végrehajtva negyedórás procedúra volt). Akkoriban ezek rendkívül népszerűtlen intézkedések voltak, a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották.

Készítette: Simonyi Antal – Semmelweis igazi arca

Az állapota rosszabbra fordul

1865 júliusa közepétől kollégái szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és Balassa doktor beutalta a döblingi elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt.

Halálának körülményei máig ismeretlenek, több különböző verziót állítottak fel az életrajzírói. Ezek között volt az, hogy szifilisz miatt utalták volna elmegyógyintézetbe, azonban Semmelweis maradványainak vizsgálata a szifiliszt kizárta. Más elképzelés szerint nem utalták elmegyógyintézetbe, hanem csellel került oda, ahol végül brutálisan agyonverték. Halála idején a teljes orvostársadalom ellene volt, mivel nem ismerték el, hogy ők maguk okoznák betegeik halálát, Semmelweis pedig nagy vehemenciával hirdette ezt.

Nem nyugodhatott békében

Előbb a schmelzi temetőben temették el, temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg. A temető felszámolása után, 1891-ben hamvait neje hazahozatta kerepesi temetőbeli falsírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott a 21. parcellában, majd ezt 1930-ban kiemeltebb helyre (34/2-1-1) helyezték. Innen 1963-ban exhumálták és 1964 végén új sírba helyezték: szülőháza udvarának oldalfalába a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban.

A halála körüli kérdések

A hivatalos verzió szerint (gennyvérűség) szepszis végzett vele, de sokan úgy gondolják, hogy a döblingi intézet megállapítása téves volt. Már korábban is a dementia luetica (lueszes elbutulás) jelei mutatkoztak rajta. Szifilisz-fertőzésének hipotézisét azonban 1965-ben – az akkor rendelkezésre álló eszközökkel – egy tudományos vizsgálat megcáfolni látszott.

Nyilván a halála centenáriumán sem hangzott volna jól a vérbajos verzió, tekintve annak a köztudatban élő negatív felhangjait, pedig aki akkoriban rendszeresen boncolt, a fertőzést aligha kerülhette el. Ugyancsak gyakori volt a fertőzés a fogorvosok körében, amíg a kórokozó természetére fény nem derült, és a kórkép gyógyítása meg nem oldódott.

A 2000-ben megindult újabb orvostörténeti vizsgálódások teljes mértékben bizonyították Semmelweis betegségének okaként a paralysis progressivát, vagyis a hűdéses elmezavart, amit valószínűleg még fiatalkorában egy gyermekágyi lázban elhunyt vérbajos asszony boncolásakor szerzett kézsérülése révén kapott. Ennél a betegségnél az egyre súlyosabb elmezavar évtizedek alatt alakul ki. Semmelweis már halála előtt 3–4 évvel nagyon furcsán viselkedett, hozzátartozói többnyire igyekeztek távol tartani őt betegeitől.

Könyvének szerzőjét ugyanúgy támadták mint Semmelweist, majd igaza lett

A ma elfogadott diagnózist (paralysis progressiva) Benedek István fogalmazta meg Semmelweisről szóló könyveiben és szakcikkeiben, ami miatt sokat támadták. Később az orvosok által lefolytatott legújabb orvostörténeti kutatások az ő megállapításának helyességét igazolták.

Semmelweis halálával kapcsolatban különös következtetésre jutott Garamvölgyi László ismert bűnügyi szakíró elméleti kriminalisztikai vizsgálódásaival. Ezek szerint az anyák megmentőjét brutálisan agyonverték a döblingi elmegyógyintézetben. A „cui prodest?” (kinek áll érdekében?) kérdésre a válasz, hogy szakmai tekintélyében megsértett ellensége bőven lehetett és betegségéből adódó fékezhetetlen őrjöngése ehhez csak kapóra jött. A Semmelweis halálának hátterében álló, valamilyen vele szembeni szakmai összeesküvést azonban messzemenően cáfolják az alapos, levéltári kutatásra és korabeli dokumentumokra épülő orvostörténeti vizsgálatok.

Dr. Czeizel Endre leírása szerint Semmelweis enyhén szólva „nehéz” ember volt, de nem volt elmebeteg. Elmegyógyintézetbe utalásáról feleségének panaszait követően háromtagú konzílium döntött, akik „lehetőséget láttak orvosi indokkal történő eltávolítására”. A tragikus véget azonban bizonyosan nem akarták, „nem számítottak a bécsi elmegyógyintézet ápolóinak brutális magatartására, sőt gyilkos tettére”. Az ápolók két alkalommal is nagyon súlyosan bántalmazták (a boncolási lelet többszörös végtagtörésről is szól), majd „megkötözve, orvosi ellátás nélkül, a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni”.

Nyugdíjasbarát

Remek magyar film készült az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról – videóval

hírek ebből a rovatból

17 éves diáklány mentette meg az idős férfi életét a vasútállomáson

nyugdijaspeti

Ha neked is van ilyen heg a karodon, akkor ez téged is érint

nyugdijaspeti

Rejtélyes módon elsüllyedt Diana és Dodi Al Fayed egykori hajója

nyugdijaspeti