A New York Kávéházról rengeteg emlékezés született, de amit Krúdy ír róla, nem fest túl jó képet. Ha valamit utált, az a talmi pompa volt az, a hangosság, a kivagyiság. Egy valakit azonban Krúdy biztosan őszintén kedvelt: Reisz Gyulát, minden idők legjelesebb irodalmi főpincérét.
A főpincér
Reisz Gyula az irodalmi élet közismert személyisége volt. A debreceni Arany Bika Szállóban, majd Bécsben tanult. 1890-ben a bp.-i Fiume Kávéházban markőr (felíró pincér) lett. Függetlenségi újságírókon kívül Jókai, Mikszáth, Tóth Béla közbenjárására kapta meg a kávéház fölött megalakult Újságírók Otthon Köre bérletét. A millenniumi kiállításon Debreceni Csárdát nyitott, majd megalapította a Lipótvárosi Kaszinót, utóbb haláláig a New York Kávéház főpincére. A kávéház író és művész vendégei körében nagy népszerűségnek örvendett.
Reisz „koronára kiszámította, hogy melyik fiatal írónak mennyi hitelt engedélyezhet, kiből lesz valami odakünn az életben is és ki fog itt maradni valamelyik zugolyban tehetetlenül, eredménytelenül… Ámde az a fő dolog, hogy bizonyos hitele minden fiatal írónak volt, nem kellett fedél nélkül kóborolnia az éjszakában, ha történetesen nézeteltérése volt a háziasszonyával: sokan aludtak zivataros napokban a kávéház szeparéiban…”
Krúdy Gyula, a vendég
Saly Noémi történészre hivatkozva a New York kávéház egy szenzációs történetet osztott meg Krúdy Gyuláról. Egy morbid ám elegáns csibészség, amelyet Krúdy Reisz Gyulával játszott el:
Négy újságírókölyök egy csüggesztő veszteséget hozó kártyás éjszaka után betért a „Nyehóba Krúdyval, aki reggelit kért mindőjüknek, Reisz úr azonban csak neki volt hajlandó hitelezni. Krúdy méltóságteljes nyugalommal elindult a telefonfülke felé…
Talán negyedórába sem tellett, amikor hatalmas társzekér állt meg a New York szélesen kitárt ablakai előtt.
A szekéren díszes és kevésbé díszes koporsók, amiket három markos legény szédítő gyorsasággal hordott be a kávéházba.
A hajnali vendégek torkán megakadt a falat a borzalomtól. Reisz bácsi, a főúr és a fehér kabátos pincérek kétségbeesve rohamozták meg a koporsószállítókat:
– Megőrültek? Mi jutott eszükbe? Koporsókat hoznak ide? Tüstént vigyék vissza!
– Viszi az ördög – felelték a legények, örülünk, hogy leraktuk… Iderendelték, hát itt marad, kész, punktum.
– Mi az, hogy iderendelték? Ki rendelte ide?
– A nagyságos Krúdy Gyula író úr.
Rohant erre Reisz bácsi, meg hanyatt-homlok az egész pincérhad Gyula bácsi színe elé, aki álványmozdulatlansággal ült a helyén. Kórusban könyörögtek:
– Drága mester… Vigyék a koporsókat… Ne tegye tönkre a kávéházat…
Gyula bácsi egyetlen lomha kézmozdulattal mutatott ránk: – Lesz reggeli?
Reisz úr rendelt, harsányan, pattogva, olyan parancsoló hangon, ahogyan még sohasem hallottuk… a pesti kávéházak leghalkabb diplomatáját. Nem is egy, hanem három pincér hozta futva a reggelit: négyünknek habos kávét, vajat, dzsemet, sonkát, szalámit, zsemlyét, fehér kenyeret… Gyula bácsi sört reggelizett, tegnap estéről melegített marhapörköltet, zöldpaprikát, rozskenyeret, utána egy vizespohárral feketét.
Reisz bácsinak már könyörögni sem kellett. Krúdy intett a három legénynek, a kocsist is behívta:
– Köszönöm, gyerekek – mondta. – A fuvart Reisz úr fizeti, meg a borravalót, fejenként 5 korona. Most eridjetek, isten veletek.
A ritka alkalmak egyike, amikor Krúdy fizetett
Mindegyikkel kezet szorított, aztán félrebillent fejét a tenyerébe hajtva, lehunyta szemét… Talán most indul új útjára Szindbád… Tévedtünk. Gyula bácsi hirtelen nagyot kiáltott:
– Fizetek!
Nem akartunk hinni a fülünknek; Reisz bácsi majdhogy összeesett a meglepetéstől. Nem a kiáltás hangereje lepte meg, mint inkább a tartalma… meg a Krúdy zsebéből a márványasztalra kerülő nagy halom gyűrött bankó. Megszégyenülten adta át a számlát Krúdynak. Gyula bácsi egy pillantást vetett a cédulára, és visszaadta:
– Mondtam, hogy az egészet! Cak-pak, a régit is mind, amivel a fiúk tartoznak.
Reisz bácsi a szomszédos asztalhoz telepedett, előszedegette a régi számolócédulákat, és félórás matematikai művelet után, kicsit megszeppenve és nagyon alázatosan átadta a végleges számlát. Krúdy az egész halom pénzt egyetlen kézmozdulattal Reisz bácsi elé söpörte:
– A többi a tiéd és a pincéreké.
Álmosan rámosolygott, lassan feltápászkodott a helyéről, és lomha léptekkel elindult a kijárat felé. Majd hirtelen megállt és visszajött asztalunkhoz:
– Nincs valamelyikőtöknél véletlenül 2 korona? – kérdezte. – Konflisra kellene.”
Persze, hogy a New York-ból ered a Főúr! Fizetek! kifejezés is
A New York kávéházban született meg a közkeletű „főúr” megszólítás: a Harsányi-fivérek félig-meddig emberbaráti jóindulatból 1902-ben alkalmaztak egy lecsúszott arisztokratát, Walburg Ernőt, akit aztán a vendégek félig tréfásan, félig pedig a rangjának kijáró tisztelettel szólítottak az asztalhoz „Főúr, fizetek!” kiáltással.
New York Kávéház honlapja – Nyugdíjasbarát
