Hosszú utat kellett végigjárnia a jászárokszállási fiúnak, míg elindulhatott a színészi pályán: volt bojtár, címfestőinas és munkás is. Az 1930-as években Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába járt, majd hosszú évekig vidéken játszott, mielőtt a fővárosba szerződött volna. A Kossuth-díjas színművész, az egyszerű vidéki emberek kiváló megformálója már 55 éve nincs köztünk.
Görbe János 1912. november 15-én látta meg a napvilágot Jászárokszálláson. Gyermekkorában bojtár, címfestőinas volt szülőhelyén. 1935. október elsején a jászárokszállási barokk templomban veszi feleségül a csinos varrónőt, Faragó Ilonát. Szűk lakásba költöznek, mai címén a Széchenyi utca 24-be.
Varrnivaló mindig akad, de a létra mind többet áll a falnak támasztva, lábainál a pemzlikkel – írta portréjában az origo.
Görbe János egy napon felkeresi a szobafestők iparoskörét, ahol előadja: egyre több a holtidő, miközben neki azt mondta egy híres fővárosi operaénekes, hogy kincs van torkában. Hozzáteszi, tudja, az iparoskör tagjaként készenléti kötelezettségei is vannak – jelölhetik is munkára, ha úgy adódik –, amit nem tudna teljesíteni, ha megpróbálná a fővárosban piacra vinni azt a bizonyos kincset. Az iparoskörnek azonban nem csupán szabályai vannak, hanem empatikus tagjai is, akik azt mondják:
Menjél, legyél híres ember, mi is segítünk. Ha nem sikerül, Árokszállásra midig visszajöhetsz, van mesterséged.
Az iparoskör tagjai összeadják az útiköltségre valót, meg is toldják valamennyivel. Vizsgájáról a Szinházi Magazin, 1939. július 2-i száma így ír:
“Rózsahegyi vizsgáztató módszert láttuk ismét. A növendékek nem folyamatos darabban jászottak, hanem kettesével, hármasával darabjeleneteket adtak elő. Az »anyag« várakozáson felül jó képet mutatott. Osztatlan nagy sikere volt Olasz János és Görbe János pár jelenetének, Herczeg Ferenc a »Két ember a bányában« darabjában. Olasz János és Görbe János túlnőtt a színivizsga keretein.”
Görbe János színpadra kerül
Emiatt tud 1939-ben a Belvárosi Színházban bemutatkozni. Észak-Erdély visszacsatolása után Kolozsvárra került az ottani Nemzeti Színházhoz. 1945-ben a budapesti Nemzeti Színház szerződtette, 1949-ben három évre visszatért a Belvárosi Színház társulatába, majd 1952-53-ban ismét a Nemzetiben játszott. Színházi pályafutásának következő állomásai: a Magyar Néphadsereg Színháza, az Ifjúsági Színház, 1963-tól a Miskolci Nemzeti Színház, 1968-ban a győri Kisfaludy Színház.
Görbe János sovány, csontos alkata megnőtt, kissé rekedtes hangja áttüzesedett a színpadon, még az epizódszerepekben is, mint Balga (Csongor és Tünde), Petur (Bánk bán), Alekszej matróz (Optimista tragédia).
Hitele és embersége volt minden szavának, amikor a küzdő és szenvedő sorba taszított egyszerű embereket ábrázolta.
Alakításainak életszerűsége gondos szerepelemzés, az alakok tulajdonságainak alapos kibontása révén valósult meg színpadon és filmen egyaránt.
Bűnvalló
1939 óta filmezett. Már első szerepe, a Földindulás őrült, fanatikusan vallásos figurája felkeltette Szőts István figyelmét, aki rá osztotta az Emberek a havason főszerepét. „Egy mellékszereplő egzaltált figuráját alakította démoni erővel.
Valódi népi típus volt: megjelenése, tartása, mozgása, arcvonásai. Nyers és sokszor szinte brutális durvasága egy szelíd nézéssel vagy tétova félmozdulattal átváltott lírai költészetbe és bensőséges gyöngédségbe” – írta később a rendező.
A kommunisták nem szerették, Rákosi be is tiltotta egyik filmjét
Az 1942-ben forgatott filmballada nagy feltűnést keltett a Velencei Biennálén, nem kis részben a Görbe János alakította Csutak Gergely székely favágó egyszerűsége, természetes embersége, drámai ereje révén. Filmbéli tragikus sorsú feleségét a szépséges Szellay Alice játszotta, aki Szőts következő filmjében is Görbe partnere volt.
Az Ének a búzamezőkről már a második világháború után készült, s egy hadifogságból hazatérő, tragédiákat átélő férfi sorsát jelenítette meg. A film nem nyerte el a kommunista kultúrpolitika tetszését, a búzaszentelési jelenettel kezdődő remekművet személyesen Rákosi Mátyás tiltotta be.
Görbe János paraszti hősöket, kérges tenyerű plebejusokat, munkásokat játszott több filmben is. Majd az 1953-as Föltámadott a tengerben Petőfi Sándort alakította, sok töprengés után a költőóriás jellembeli szépségét akarta kifejezni.
Makk Károly 1958-ban forgatott, Ház a sziklák alatt című filmjében a háborúból elgyötörten hazatérő, tragédiák sorát átélő, végül gyilkossá váló férfit formálta meg nagy drámai erővel, Psota Irén és Bara Margit partnereként. Jancsó Miklós filmjében, az Így jöttemben (1964) fontos epizódszerepet kapott, a szintén Jancsó rendezte Szegénylegényekben (1965) az egyik kulcsfigurát, a saját bőre mentésének reményében besúgóvá váló betyárt, Gajdort játszotta páratlan szuggesztivitással.
Görbe János a Kossuth-díjon kívűl mást nem kapott
Ugyancsak 1965-ben a Sánta Ferenc könyvéből Fábri Zoltán rendezte Húsz óra című filmben az indulatos, de csupa szív Balog Anti szerepét alakította. Szerepelt még a filmvásznon egyebek közt a Ketten haltak meg (1965), a Tízezer nap (1965), az És akkor a pasas (1966), a Sikátor (1966), az Ünnepnapok (1967), A beszélő köntös (1968) című alkotásokban. Utoljára Georgiosz Haitasz emigráns görög partizánt formálta meg Makk Károly Isten és ember előtt című művében.
Pályafutása során egy híján hatvan filmben és tévéfilmben állt a kamera elé, nem egy az ő alakításának is köszönhette nemzetközi sikerét. Görbe János 1951-ben megkapta a Kossuth-díjat, más hivatalos művészeti elismerésben nem részesült. 1968. szeptember 5-én halt meg Budapesten. Szülőhelyén 1987-ben emlékszobát nyitottak, ahol pályafutásának dokumentumait állították ki. Lánya, Görbe Nóra is a színi pályát választotta, ő volt a televízió népszerű Linda-sorozatának főszereplője.
További hasonló cikkek a Fiatalkorunk rovatban találhatóak.
NFI – Nyugdíjasbarát
