Image default

A világ kilenc legikonikusabb épülete: régen és most

Ezek az ikonikus épületek tényleg kiállták az idő próbáját – mondhatjuk, hiszen az összeállításunkban szereplő építmények hosszú ideje városok, országok szimbólumai.  

Flatiron Building (New York, USA)

New York egyik legikonikusabb épülete, a Flatiron épület 1902 óta áll Manhattanben. Az egyedülálló, háromszög alakú épületet Daniel Burnham tervezte, és úgy alakították ki, hogy tökéletesen passzoljon a Fifth Avenue és a Broadway kereszteződésében lévő háromoldalas telekre. A város azóta egy plázával bővítette az épületet.

Eiffel-torony (Párizs, Franciaország)

Az Eiffel-torony 1888-as megépítése óta számos átalakuláson ment keresztül. Párizs ikonikus látványosságának fontos újítása volt például az, amikor világítástechnikai mérnökök az 1920-as és ’30-as években lényegében egy óriási nagy hirdetőtáblává alakították. Később pedig egy rádióantenna hozzáadása miatt nőtt meg a magassága.

Sagrada Familia (Barcelona, Spanyolország)

Antoni Gaudí remekműve, a Sagrada Familia még mindig épül, bár az építkezés már 1882-ben elkezdődött. A jelenlegi tervek szerint a bazilika várhatóan 2026-ban nyeri el végleges képét. Gaudí tudta, hogy a hatalmas templom nem fog elkészülni az életében, ezért részletes utasításokat és terveket hagyott hátra azoknak, akik halála után folytatják a munkát. A bal oldali képen a bazilika látható 1935-ben, körülbelül tíz évvel Gaudí halála után.

Sydney-i Operaház (Ausztrália)

A Sagrada Familia-templomhoz képest a Sydney-i Operaház építése egyetlen pillanatnak tűnik csupán, azonban így is tizennégy évig tartott. Ennek egyik fő oka a projekt költségvetésével kapcsolatos nézeteltérés volt. A vita végül addig fajult, hogy az eredeti építész, Jørn Utzon még a munkálatok befejezése előtt lemondott. Ma a világ egyik legismertebb nevezetessége, és a becslések szerint évente 11 millió látogatót fogad.

Taj Mahal (Agra, India)

A Taj Mahal közel négyszáz éves, és az iszlám építészet kiemelkedő példája. Az Agrában található hagymakupolát a feltűnő mauzóleum leglenyűgözőbb elemének tartják. Kevesen tudják azonban, hogy az épület színe komoly változáson ment keresztül az évek során. Kezdetben ugyanis az épület gyöngyházfehér volt, de azóta a sárga különböző árnyalatai jelentek meg rajta.

Empire State Building (New York, USA)

Amikor az Empire State Building 1931-ben megnyílt, az Empty State Building becenevet kapta, mivel az irodaterületek nagy része kihasználatlan volt. Amikor elkészült, ez volt a világ legmagasabb épülete, de az Egyesült Államok belecsúszott a nagy gazdasági világválságba, a remélt bérlők pedig távol maradtak. Noha rengeteg munkát fektettek be az üres helyiségek értékesítésébe, az épület csak a második világháború után kezdett el nyereséget termelni. Ma még mindig New York város látképének egyik legikonikusabb szimbóluma, kilátója pedig továbbra is a legszebb panorámát kínálja a hatalmas metropoliszra.

Reichstag (Berlin, Németország)

Az 1884 és 1894 között épült Reichstagoteredetileg a Német Birodalom és a Weimari Köztársaság parlamentjének székhelyeként használták. A második világháború idején a reneszánsz épület súlyos találatokat szerzett, később azonban visszanyerte eredeti képét.

Washington emlékmű (Washington, USA)

Az egyiptomi obeliszkekre hasonlító, az ősi civilizációk időtlenségét megidéző Washingtoni emlékmű azt a félelmet, tiszteletet és hálát testesíti meg, amelyet a nemzet alapító atyja iránt érzett. Washington DC-ben található Washington-emlékmű még mindig a város legmagasabb épülete, az Egyesült Államok Capitoliuma és a Lincoln Memorial között.

Londoni Tower

Hódító Vilmos 1066-ban építette a Fehér Tornyot – a londoni Tower legrégebbi részét –, hogy demonstrálja a normann hatalmat és szimbolizálja uralmát. Az ikonikus épület a Temze folyóra néz és otthont ad egyebek mellett a brit uralkodó koronaékszereinek. Évente több millió látogatót fogad.

Forrás: Architectural Digiest nyomán Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Több idős embert is megmentettek a tűzoltók a napokban

nyugdijaspeti

Besétált a szarvas a székely faluba, körülnézett, majd továbbment

nyugdijaspeti

Kezdődik a hóvirágünnep az ország talán legszebb arborétumában

nyugdijaseszti