Image default

“Nem akarom elhinni, hogy én, egy ilyen szegény parasztasszony ilyen kitüntetést kapott” – 88 évesen tüntették ki

A Népművészet Mestere díj egyik legnagyobb jelentősége az, hogy a környezetükben kiemelkedő tudással rendelkező mesterek népművészeti öröksége fennmaradjon, főként a következő generációk bevonása által – hangzott el Budapesten a Vigadóban. A díjátadón állami kitüntetéseket, kulturális elismeréseket és Népművészet Mestere díjakat adtak át.

Az elismerésben részesülők első sorában számos tudós, művész társaságában ott ült a 88 éves Csóti Andrásné, született Farkas Irén öregcsertői hagyományőrző énekes és táncos, aki talpig autentikus kalocsai viseletben érkezett, így egyedülálló látványt nyújtó résztvevője volt az emelkedett hangvételű ceremóniának.

Csóti Andrásné gyermekeivel, Csóti Máriával és Csóti Andrással

A magas kitüntetés alkalmából Csóti Andrásnét takaros, a régi parasztházakat idéző, tornácos öregcsertői otthonában keresték fel a Kalohírektől. Irén ízes beszédéből, kiváló kommunikációs képességéből adódóan más azért nehezen szólal meg mellette, így interjú helyett inkább egy átfogó monológra sikerült a minden bizonnyal emlékezetes találkozás. Innen Irén asszonyé a szó:

-Az 1950-es években jött a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet Kalocsán, és akkor többedmagammal a faluból oda „beiratkoztunk”, mert nagyon szerettem kézzel varrni. Amikor itthon elvégeztük a dolgunkat, vagy már nem dolgoztunk a földeken, akkor mindig a „varróval” foglalkoztam, a mai napig szeretek varrni.

A varráshoz persze pamukok (színes hímző fonalak) is kellenek, de nem voltak mindig színtartó pamukok. Most már vannak, és azt is tudja mindenki, hogy mibe kell mosni: egy kis ecetes vízbe kimossuk őket, fényesek tőlük a pamukok, tartják a színüket, már nincs semmi hiba velük, de régen azért nem így volt, egy idő után kifakultak.

A danolás úgy jött, hogy varrás közben már kis korunkban énekeltünk a nővéremmel, aki szintén szerette a szép nótákat, amiket anyánktól, nagyanyánktól, a falubeliektől tanultunk. Észrevették az iskolában is, hogy szép, tiszta hangom van, így mindig szerepeltem dalokkal, szavalattal. Varrni régen is csak úgy lehetett, hogy valaki előírta a mintát.

Mindene a varrás

Nem csak otthon varrtunk, hétvégén, vasárnaponként a Csintovára (Fő utcára) jártam én is, le a másik utcába. Voltunk tízen is asszonyok, azt varróval a kezünkbe varrogattunk, beszélgettünk, danoltunk, de már az elmúlt. Ez a korosztály, amelyikhez én tartozom már kihal, már nem nagyon varr, főleg nem kiülve. Akkor minden vasárnap délután úgy iparkodtunk, hogy megyünk, de hát keveset varrtunk, mert inkább beszélgettünk – hát jó volt.

Mindent kibeszéltünk, mindent tudtunk a faluról, mindenkiről, akkoriban az volt a Facebook. A férfiak meg a kocsmába mentek, azoknak más szórakozásuk nem volt – elmentek a kocsmába esetleg ott iszogattak, kicsit beszélgettek, aztán eltelt a napjuk.

Hát hogy őszinte legyek, nem is tudtam elgondolni, még talán a mai napig se akarom elhinni, hogy én, egy ilyen szegény parasztasszony ilyen kitüntetést kapott. Nagyon örülök neki. Úgyhogy nem gondoltam, el nem akartam hinni, hogy ezt én kapom.

Tréfálkozás az államtitkárral

Nagyon szép volt a Vigadó, ilyen szép helyen soha életemben nem voltam még, azt hiszem már nem is leszek. Jól éreztem magam nagyon, az első sorban ültem. Mondták, hogy aki nem tud felmenni a színpadra, annak lehozzák a díjat. Én azt gondoltam, hogy akár hogy is, de felmék, és amikor szólítottak mentem is föl. Mindjárt jöttek nekem szembe, segítettek.

Mondtam is, minden erőmet összeszedtem államtitkár asszony, hogy feljöhessek! Azt mondta, kár lett volna ebbe a szép ruhába nem feljönni! Mondom hallja, minden erőmet összeszedtem, hogy feljöhessek! Jót nevetett rajta.

Hála a jó Istennek, amit elképzelek, meg is csinálok mindent. Most ugye bált akarok tartani, hogy kaptam ezt a kitüntetést a csoportnak, akikkel együtt danolok. Szeptember 30-án Hagyományőrző Bált tartok, úgyhogy vacsora lesz 5 órakor a kultúrháznál,

utána pedig be kell öltözni mindenkinek,mert úgy akarom, úgy danoljanak, úgy táncoljanak, ahogy régen volt.

A teljes interjú, vagy inkább monológ a Kalohírek oldalán található.

Nyugdíjasbarát

 

hírek ebből a rovatból

A világ kilenc legikonikusabb épülete: régen és most

nyugdijaseszti

A papírtörlő trükk, ha csillogó húsdarálót akarsz, miután használtad

nyugdijaspeti

Ma is nagyon meleg lesz, töltsük fagyizással az időt

nyugdijaspeti