Image default

A színész, aki háromszor szökött meg a málenkij robot elől – 95 éve született Sinkovits Imre

A színész, aki egy napon született Széchenyi Istvánnal. Aki háromszor szökött meg az oroszok elől. Akit a levert forradalom után elbocsátották a Nemzeti Színházból. Aki halála előtt néhány órával még a színpadon állt. Sinkovits Istvánra emlékezünk.

95 évvel ezelőtt született Sinkovits Imre Budapesten. Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Öccse, Sinkó László Kossuth-díjas színművész, felesége, Gombos Katalin szintén színművész volt. Gyermekeik Sinkovits-Vitay András és Sinkovits Mariann szintén színművészek.

Sinkovits Budapesten született Sinkovits Jenő vendéglős és Göndöcs Terézia elsőszülött fiúgyermekeként. Kispesten nevelkedett, ahol nagyapja, Sinkovits Vince meséi mellett nőtt fel, aki sokat mesélt Attiláról, Csaba királyfiról, a hadak útjáról, 1848-ról és az első világháborúról. A gazdasági válság csődbe juttatta a család kisvendéglőjét. Ebből a gyermek Sinkovits csak annyit fogott fel, hogy kisebb lakásba kellett költözniük, ahol később öccse is megszületett. Édesanyja varrással próbálta kiegészíteni a család jövedelmét és közben németül tanította fiát. Ennek a második világháború alatt nagy hasznát vette.

Lassan stabilizálódott a család helyzete, édesapja főpincéri állást szerzett a híres Ilkovics étteremben, ő pedig az Árpád Gimnázium diákja lett. Az iskolában egész életére szóló élményekben volt része. Itt lett cserkész, ami kitöltötte ifjúsága minden percét. Állítása szerint életre, erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra, és önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és leleményre nevelte, magyar népdal- és népmesekincshez, természetismerethez és -szeretethez, madárvédelemhez és természetjáró kultúrához szoktatta. Katolikus hittanára, dr. Könözsy Lajos hatására még a papi pályára is gondolt.

Élete volt a cserkészet

Az első bécsi döntés után Ipolyság mellett cserkésztáborozott. A háború alatt kelletlenül, de a Leventemozgalomban is részt vett. Nem szerette, mivel cserkésznek vallotta magát, és szerinte a két mozgalom olyan volt akár a tűz és a víz. Egy leventegyakorlat után, amikor diáktársai előtt egy oktató a neve miatt megalázta, édesapja felvetette, hogy meg kellene változtatniuk a családnevüket. Sinkovits azonban így reagált: „Nem, Édesapám! Most már csak azért is ezzel a névvel mutatom meg!”

A második világháború alatt – mint cserkész – kármegfigyelő szolgálatot teljesített a Margit-szigeti víztoronyban és a Szemlő-hegyi víztározónál. Később édesanyjával és két testvérével Somogy vármegyébe költöztek nagybátyjához, ahol mint leventekorút befogták kötelező hadi munkára. Galambok határában ásott tankcsapdát, lövészárkot, géppuskafészket, olykor napi tíz kilométert gyalogolva sárban, fagyban. De edzettsége és istenadta humora ezen is átsegítette, még társaiban is ő tartotta a lelket.

Alázat és elvhűség jellemezte – 92 éves lenne Latinovits Zoltán, a Színészkirály

A háború vége felé egyre több visszavonuló német katonával találkozott (itt vette hasznát édesanyja németnyelv-tanításának), sőt egyszer még egy Németország felé tartó vonatra is felrakták, azonban Szentgotthárdnál „véletlenül” lemaradt a szerelvényről.

Amikor a németek kivonultak, a néhány napos békét kihasználva „ástak”. De már nem lövészárkot, hanem családi ezüstöt, lesütött húsokat, bödön zsírt, mézet, hordónyi pálinkát és bort. Több családtagját elvitték az „oroszok”, sőt magának Sinkovitsnak is háromszor kellett megszöknie tőlük, mivel málenkij robotra akarták fogni. 1945 őszén újraindult a tanév az Árpád Gimnáziumban. 1947-ben érettségizett, majd felvették a Színiakadémiára.

Színészi pályája

1948-tól a Belvárosi Színházban, 1949-től az Ifjúsági Színházban játszott, ösztöndíjasként az Apák ifjúsága című darabban láthatta a közönség. Kolléganője Gombos Katalin színésznő volt, aki éppen ekkor szerződött vidékről Budapestre, a darabban ő alakította Dását. Hamarosan szerelem szövődött köztük, és 1951-ben össze is házasodtak. Ugyanebben az évben szerezte meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, valamint ugyanekkor a Nemzeti Színházhoz ment át, ahol 1956-ig játszott.

A Nemzetiben Háy Gyula: Az élet hídja című drámájában kapta első szerepét, a darab szerinti édesapját Bihari József alakította, akivel baráti viszonyba került.

Az áttörést Madách Imre Mózes c. darabjának főszerepe jelentette számára. Mózest, olyan drámai erővel játszotta el, hogy a bemutatótól számítva 22 éven keresztül, 700-nál is több alkalommal lépett fel ebben a szerepben.

Mózes

Rebgeteg filmben szerepet Sinkovits Imre Kiemelkedi ezek közül az Egri csillagok, ahol Dobó Istvánt játszotta. De említhetnénk a Tizedes meg a többiek című legendás alkotást.

Dobó Istvánként Sinkovits Imre

Tizedes meg a többiek

A cselekmény körülbelül 1944 decemberének legvégén vagy 1945 január elején, az ide-oda mozgó frontok között, a senki földjén játszódik, egy közelebbről meg nem határozott helyen lévő, üres kastélyban és a környékén. A kastély gazdái elmenekültek a harcok elől. A Molnárt játszó Sinkovits Imre itt említi, hogy Buda bekerítése előtti utolsó pillanatban sikerült kiszöknie a városból. A történet ezután pár nappal játszódik. A kastélyban ironikusan azt mondja egy Afrika-térképre, hogy Rommel küldte nekik karácsonyra.

Sinkovits Imre említette, hogy 1944-ben 16 éves fiatalként Molnár tizedeséihez hasonló trükköket kellett bevetnie a túlélésért és szabadságért, ezért a figurával könnyen tudott azonosulni. Ez volt az első film, amelyben nem teljesen pozitív és feddhetetlen karaktert alakított, de ez csak tovább növelte a népszerűségét.

A hatalmas sikerű filmet a Szikra moziban egy évig folyamatosan vetítették.

Az 1956-os forradalom alatt

1956. október 23-án Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, az esemény az 1956-os megmozdulás jelképe lett. Este, a Parlament előtti tömegtüntetésen az épületben Nagy Imrére váró írók és politikusok közé keveredve élte át Nagy Imre megérkezését és beszédét.

Sinkovits Imre, 1956.

1956. október 30-án délelőtt 11 órakor került sor Színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának tagválasztására a Nemzeti Színházban. Az eseményen jelen volt a Madách Színház, az Operaház, a Néphadsereg Színháza, valamint a Nemzeti Színház tagsága. A jelenlévők Bessenyei Ferencet és Hindi Sándort követően harmadikként Sinkovits Imrét választották be, majd utána Raksányi Gellért, Szörényi Éva, Juhász József, Marosi Károly, Somogyvári Pál, Temesi János, Homm Pál, Bán József, György József, és Hegyi György következtek.

Az ülésen határozat született arról, hogy a színészek és a művészek tiltakozás gyanánt mindaddig szüneteltetik munkásságukat, amíg Magyarországon szovjet csapatok tartózkodnak, az ÁVH-t fel nem oszlatják és a bűnösöket felelősségre nem vonják, valamint, amíg létre nem jön a Szovjetunióval való teljes egyenlőségen alapuló független viszony. Bárminemű restaurációval szemben is fellépnek, és még a Magyar Rádióban sem hajlandóak szerepelni.

Hitele és embersége volt minden szavának – 55 éve nincs köztünk Görbe János

Ugyanezen a délutánon Színművészeti Szövetségben a budapesti színházak küldöttei életre hívták a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A tagok közé itt is beválasztották Sinkovits Imrét, Darvas Ivánnal, Pécsi Sándorral, Szakáts Miklóssal, Molnár Tiborral, Lukács Miklóssal, Palló Imrével, és Bessenyei Ferenccel együtt. Itt, mintegy megerősítésképpen, a színházak bezárása mellett döntöttek a szovjet csapatok kivonulásáig. Egyúttal az ország valamennyi színházának a művészeit felszólították, hogy színházak forradalmi bizottságát alakítsák meg mindenhol, egyúttal szervezetek azonnali hatállyal lépjenek kapcsolatba a Színművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságával.

Sinkovits Imre ’56-os naplójából

„Kedden ½ 2 h. kijöttem a színházból, s ott hallottam, hogy 4-kor a Bem-szobornál tüntet az ifjúság a nemzeti függetlenég mellett. (…) A színház előtt elvonuló, MEFESZ táblát vivő és nemzeti színű zászlót lengető nagyobb csoporthoz csatlakoztam, s velük mentem a Petőfi térre. (…) Egy személykocsin Kuczka Péter robogott be, s közölte, hogy Piros belügyminiszter végül is (a 12 órai tilalom ellenére) engedélyezte a tüntetést. Odaszólt nekem, Imre, addig szavalj valamit! Egyszerre valami furcsa izgalom vett erőt rajtam. Ilyet még nem éreztem. Fölszaladtam a lakásba! Gyerekek, akiket ekkor már hetek óta alig láttam, mert előző nap jöttek meg a vásárhelyről, éppen ebédeltek. – Kati a hír hallatára lázba jött – s mint régen ’48-ban Laborfalvi Rózáék –, asszonyi kezei kokárdát tűztek kabátomra. Fölkaptam az Ady- és a Petőfi-kötetet, és sietve megcsókoltam szeretteimet, s a robogtam le a térre.

Már ott álltam a szobor talapzatán, mikor még egyre áramlott a tömeg. Rövidesen megláttam a Színiakadémia csoportját a nemzeti zászló alatt. A fiúk felkiabáltak, hogy várjam meg őket. Lassan csend lett, s elkezdtem. Először Batsányi „A franciaországi változásokra”, majd a „Látó” című versét mondtam el, utána Petőfi „Feltámadott a tenger”-t, „Kutyák és a farkasok dalát”, s a forradalom versét: Ady Endre „Fölszállott a páva”. Végezetül a „Nemzeti dal”-t! Megrázó volt, a több tízezres tömeg velem együtt visszhangozta: A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!!! Gyönyörű volt. Életemben ezt a csodálatos érzést még nem éreztem. Utána még felolvastam a MEFESZ kiáltványát és az egyetemisták pontjait.” (idézi Ablonczy László: Sinkovits Imre a Hargitán című kötetében.)

A forradalom leverése után

1956. november 4-i szovjet invázió és a forradalom leverése után az új, kádári hatalom a bizottság működését felfüggesztette, majd rövidesen feloszlatta, tagjai ellen pedig az államhatalom megdöntésére való felbujtás vádjával indított eljárást. Sinkovitsot népszerűsége miatt nem merték börtönbüntetéssel sújtani. Helyette politikai nyomásra előbb a Nemzeti Színház vezetősége rendszerellenes magatartás miatt fél évre eltiltotta a színpadtól, majd elbocsátották.

„Ők tőlem nyilvános önkritikát kívántak, és én ezt nem voltam hajlandó megtenni. […] Még élő vezető politikusunk próbált azzal hatni rám: Sinkovits elvtárs, maga kövezte ki az utat a Petőfi-szobortól a Köztársaság térig. Én ezt ott, akkor, rögtön visszautasítottam. Ezt követte volna a mentőakció: hogy hangosan nyilatkozzak. Azt mondtam: nem, nincs mit visszavonnom.” – emlékezett a művész 1988-ban.

Ebben az időszakban folyamatosan nyomozók zaklatták, megfigyelték, kihallgatásokra vitték. A családja megélhetése végett más munkát vállalt, játékfröccsöntőként dolgozott. Csak 1958-tól engedték meg neki, hogy a külvárosi, „proli” színháznak számító József Attila Színházban újra színészként játsszon. Kiemelkedő tehetsége itt is kifejezésre jutott, sorra vitte sikerre szerepeit.

Vissza a Nemzetibe

1963-ban engedték vissza a Nemzeti Színház társulatába, amelynek évtizedeken át meghatározó tagjaként működött. Munkahelyét, a Nemzeti Színházat 2000-től kormányzati döntéssel Pesti Magyar Színházra nevezték át. Itt játszott haláláig. 72 évesen halt meg, tüdőrákban.

Halála előtt alig fél nappal a Magyar Színházban lépett fel; Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában játszotta a Tudós szerepét. Azon az estén légszomjjal küszködött, szemmel láthatóan nem volt jól, alig tudott színpadra lépni, Kozák András vezette kézen fogva a színpadig, de minden erejét megfeszítve tette a dolgát. Az előadás után a színpadról lejövet az öltözőig is alig tudott elmenni, ereje elhagyta. Néhány óra múlva otthonában érte a halál.

Sinkovits Imre – Agárdy Gábor

A jó barát, Agárdy Gábor mondta: „…harminchét éven át öltöztünk egy öltözőben. A testvéremet veszítettem el, a barátomat. Nem tudom felfogni. Ez döbbenet. Ez nem igaz. Most ment volna a Balkáni gerle, amiben együtt játszunk. S ilyen hirtelen… Délelőtt telefonáltak a színházból, hogy nem érzi jól magát, s lemondta még a hétvégi Ármány és szerelem előadását is. De mindent titkolt, még azt is, hogy ki az orvosa… Az is fájt neki, hogy a Nemzeti Színháztól elvették a nevét. Nem mutatta, nem beszélt róla, mert azt mondta, nem érdemes. Nem tudom elképzelni, mi lesz, ha bemegyek az öltözőbe, s ott látom majd az elárvult helyét.”

Temetése

2001. február 2-i temetése valódi nemzeti esemény volt. A közszolgálati televízió a tervezett hatvanhárom perc helyett kilencvenkilenc perc időtartamban, és élő adásban sugározta búcsúztatását az Óbudai temetőből, ahol hozzá méltó, egyszerű, csendes szertartás zajlott. A képernyőn pusztán a képeket lehetett látni, senki nem közvetített vagy kommentálta az eseményeket.

A temetésen beszédet tartott Orbán Viktor miniszterelnök. Színésztársát búcsúztatta Kállai Ferenc. Sinkovits csodálatos verstolmácsolásaival kísért bejátszásokon az ő 1956-os bátorságát és színészi maradandóságát, emberi egyszeriségét dokumentálták.

Sinkovits Imre elismerései

  • Jászai Mari-díj (1955, 1962)
  • Magyar Filmkritikusok Díja: a legjobb férfi alakítás (1962: Két félidő a pokolban, Próbaút, 1966: A tizedes meg a többiek)
  • Farkas–Ratkó-díj (1965)
  • Kossuth-díj (1966)
  • Érdemes művész (1970)
  • Kiváló művész (1974)
  • Kazinczy-díj (1983)
  • A Nemzeti Színház örökös tagja (1989)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje – polgári tagozat (1992)
  • Magyar Örökség díj (1996)
  • Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)
  • A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal – polgári tagozat (1998)
  • Sík Ferenc-emlékgyűrű (1998)
  • A Nemzet Színésze (2000)
  • III. kerület díszpolgára – posztumusz (2001)
  • Súgó Csiga díj – posztumusz (2001)

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Nyugdíjkorrekció lesz, prémium viszont nem – szeptember végén döntenek a mértékéről

nyugdijaspeti

Top 5 veszteség 2023-ban

nyugdijaspeti

Igazán megható: Webber Reqiuemjét játsza az Operettszínház november 4-én

nyugdijaspeti