Lassan megdőlni látszik annak a hagyománya, hogy a karácsonyfát december 24-én állítják fel, majd pedig január 6-án bontják le. Az utóbbi években ugyanis egyre többször látni, hogy sokan már az ünnepek előtt felállítják a fát és ahogy azok el is múlnak, lebontják az újév első napján. De mit is írnak a hagyományok, mit képvisel a két dátum, amitől egyre jobban határolódnak el az emberek?
A karácsony a keresztények legfontosabb ünnepe, mellyel Jézus születését ünneplik december 24-én, szenteste. Ehhez köthető a karácsonyfaállítás napja is, a lebontás kapcsán viszont jóval több leírás és monda él.
Habár a hivatalos időpont Vízkereszt napja, azaz január 6., több különálló történet is köthető ehhez a dátumhoz, amit szentkeresztnek, a karácsonyi időszak zárónapjának, epifániának, azaz az Úr megjelenésének és háromkirályok napjának is szoktak nevezni.
Mi az a Vízkereszt?
Az első ilyen történet szerint ekkor érkeznek meg a napkeleti bölcsek Betlehembe, hogy ajándékaikkal köszöntsék a kis Jézust. Egy másik leírás szerint Jézus megkeresztelésének napjára emlékezünk január 6-án a karácsonyfa lebontásával. Illetve szintén ide sorolják Jézus csodatételét a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta.
Ezek, tehát azon történetek, amik Vízkereszt napját övezik, de írnak még arról is, hogy mi történhet a karácsonyfa korai vagy épp késői lebontásakor. Ezt a dátumot jelölték ki arra, hogy a meghittséget és a szeretet váltsa fel a vidámság és a mulatság, azaz a farsang, ami nem csak ünnepli az újévet, hanem egyben el is köszön az óévtől, aminek első lépése a karácsonyfa lebontása, így, ha azt később kezdjük meg, akkor balszerencsével teli év elé nézünk.
Hasonlóan nagy balszerencsét jelent, ha idő előtt szabadulunk meg a fától és a tetején lévő csillagtól. A csillag a betlehemi csillagot jelképezi, hiszen csak annak iránymutatásával találnak el a napkeleti bölcsek a kis Jézushoz.
Népszokások Vízkeresztkor
Január 6-án a katolikus falvakban országszerte szokás volt a víz- és házszentelés. A szenteltvizet a bölcsőtől a koporsóig felhasználták. Nagy szerepe volt az ember- és állatgyógyításban is. A víz tisztító erejébe vetett hit az alapja, hogy ezen a napon néhol ősibb formája is megmaradt a vízzel való mágikus eljárásoknak. Például Jászdózsán léket vágtak a Tarnán és lelocsolták egymást az emberek, hogy egészségesek legyenek – „ne legyenek se himlősök, se rühesek”. A jószágokat is levitték a folyóhoz ugyanilyen célból.
Vízkereszt napjához is kapcsolódnak időjárásjóslások. „Ha vízkereszt vizet ereszt, izikedet padra rekeszd” – mondják Berettyóújfalun. „Ha vízkeresztkor megcsordul az eszterhéj, az íziket rakjátok el, mert hosszú lesz a tél” – hangzik a rigmus hegyközi változata.
Az ízik (takarmánymaradék, nádtörmelék, kukoricaszár) fűtésre is szolgált. Hideg idő esetén a korai tavaszban reménykedtek. Kelenyén a nyári csapadékmennyiségre jósoltak: „Ha a pintyőke ilyenkor itt (ivott) a kerékvágásból, akkor lett elig esső a nyáron.” A tápaiak szerint, ha ezen a napon süt a nap, hosszú lesz a tél.
Nyugdíjasbarát, arcanum, agrotrend.hu
