„Nem szeretem a hírnevet. Nem szeretem azt az érzést, hogy a közönséghez tartozom” – mondja Elizabeth Taylor az Elizabeth Taylor: The Lost Tapes című dokumentumfilmben, melyben Richard Meryman újságíró korábban fel nem használt hangfelvételei szólalnak meg.
A hollywoodi legenda egészen kendőzetlenül beszél arról, mennyire távolinak érzi a „közismert” Elizabeth Taylort attól a nőtől, akit a családja ismert: az egyik „hús-vér”, a másik „celofán” – és szerinte inkább termék, mint ember.
A film épp ezért nem a vörös szőnyeges pillanatokat hajszolja, hanem a háttérben maradó életet:
a magánéletet, melyet Taylor a reflektorfény ellenére is megpróbált megőrizni.
Taylor már gyereksztárként világhírű lett, mégis gyakran úgy emlékezett, hogy Hollywoodban felnőni egyáltalán nem volt „mesés” – inkább túltervezett, szabályok közé szorított, magányos.
A dokumentumfilm ebbe a törékeny kettősségbe enged bepillantást: hogyan próbált normalitást találni a sztárgépezetben, és miért érezte úgy, hogy a hírnév nem hozzá tartozik, csak hozzá van ragasztva.
Nyugdíjasbarát