Image default

A Kossuth-díjas Piros Ildikó életműdíjat kapott

A Magyar Filmakadémia életműdíját minden évben öt olyan művész, illetve szakember veheti át, akik valamilyen módon beírták nevüket a magyar filmtörténelembe. 2024-ben Deimanik Tamásné fénymegadó, Elek Judit rendező, Gulyás Buda operatőr és Selmeczi György mellett Piros Ildikó színésznőt, érdemes művészt érte a megtiszteltetés, hogy megkapja a jeles trófeát. Az ünnepélyes díjátadóra a Magyar Mozgókép Fesztiválon került sor.

Piros Ildikó a főiskolán Várkonyi Zoltán osztályába járt, többek között Kern Andrással, Sunyovszky Szilviával és Verebes Istvánnal. Másik tanára a főiskolán Vámos László volt. Mint harmadéves hallgató 1968-ban a Madách Színházban Dürrenmatt Nagy Romulus című darabjában lépett először színpadra.

1970-ben végzett a főiskolán, majd 37 éven át a Madách Színház tagja (2007-ig), bár Várkonyi Zoltán is szerette volna szerződtetni a Vígszínházhoz.

Filmszerephez 1966-ban jutott, és két évvel később Hintsch György A veréb is madár című vígjátékában az egyik női főszereplő figuráját játszotta. Legismertebb szerepeinek egyike a Szabó Magda regényéből készült, 1978-ban bemutatott Abigél című tévésorozat. Ebben Zsuzsanna testvér alakját formálta meg. 2016-ban szerepelt Kovács Ákos Ugyanúgy című dalának videóklipjében. Még ugyanebben az évben a Pécsi Országos Színházi Találkozó díszvendége volt.

Piros Ildikót 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották, 2023-tól pedig örökös tag a Halhatatlanok Társulatában.

Magyar Nemzet – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Wass Albert: Karácsonyi mese

nyugdijaspeti

Csodálatos Munkácsy képek érkeztek Székesfehérvárra

nyugdijaspeti

Ezek voltak a legérdekesebb népszokások halottak napján

nyugdijaspeti