Jean-Paul Belmondo (Neuilly-sur-Seine, 1933. április 9. – Párizs, 2021. szeptember 6.) César-díjas francia színész, producer. Közismert beceneve: Bébel. Az 1950-es évek óta filmezett. Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével egy csapásra ismert színész lett. Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is.
Belmondo édesapja, Paul Belmondo szobrászművész volt, édesanyja, Madeleine Reinaud-Richard festő. Apai ágról a család olasz származású. Apja Algírban született még, az ő családja szicíliai-piemonti keveredésű família volt. Főleg az apának köszönhetően Jean-Paul és bátyja, Alain nagy érdeklődést mutattak a művészetek iránt,
miközben úgy tanultak illemet és fegyelmet, hogy megőrizték vidámságukat és gyermeki önállóságukat is.
A mindössze hatéves Jean-Paul eleinte bohóc szeretett volna lenni. Noha éles eszű gyerek volt, nem szeretett tanulni, sokkal inkább verekedni. A sportok közül különösen a labdarúgás és az ökölvívás érdekelte. Egy sportklub tagjaként aktívan foglalkozni kezdett az ökölvívással. A legenda ellenére orrát nem egy mérkőzésen, hanem egy iskolai bunyó során törték be. 17 évesen a Comédie-Française egyik előadásán látta A púpost. Ez olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, színész lesz.
Beindul Belmondo karrierje
A 70-es évek Belmondo számára három bombasikerrel kezdődött. Elsőként Alain Delon partnereként szerepelt Jacques Deray ma már klasszikus gengsztertörténetében, a Borsalinóban (1970). A film minden idők egyik legnagyobb francia kasszasikerének bizonyult, ám a két sztárt hosszú időre eltávolította egymástól.
Belmondo kifogásolta, hogy előzetes megállapodásukkal ellentétben Delon neve kétszer is szerepel a plakátokon (mint producer és színész). A pereskedés végül Belmondo győzelmével ért véget, de nem tett jót a két színész barátságának. Hogy Jean-Paulnak mekkora szerepe volt a sikerben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nélküle készült folytatás már nem keltett különösebb figyelmet.
A Romániában forgatott Egy válás meglepetései (1971) leginkább azért jelentős állomás Belmondo életében, mert ekkor ismerkedett meg egyik élettársával, az olasz Laura Antonelli színésznővel.
Óriási sikernek bizonyult Henri Verneuil-jel forgatott két filmje: A betörésben (1971) a Hollywoodban világhírűvé vált egyiptomi Omar Sharif volt a partnere, s a két színész szép emlékeket őriz a közös munkáról.
A Félelem a város felett (1975) a sorozatgyilkosos filmek egyik előfutárának tekinthető. Belmondo először itt játszott zsarut, és hajmeresztő mutatványokat produkált a párizsi háztetőkön, továbbá egy mozgó metrószerelvény tetején.
A két film hatását nagyban fokozta Ennio Morricone emlékezetes kísérőzenéje.
A 80-as években már szárnyal Belmondo
A Szabadlábon Velencében (1980) ugyanazon sikerrecept alapján készült, mint a Zsaru vagy csirkefogó?: a látványos jeleneteket és a szinte már burleszknek mondható epizódokat variáló film egyben Velence szépségét is be kívánta mutatni a nézőknek.
A Zsaru vagy csirkefogó? filmben Belmondo számos barátot szerzett kollégái közül. Köztük volt Charles Gérard, akivel később csúnyán összeveszett. Claude Brosset-tel, filmbéli ellenfelével viszont mindvégig barátok maradtak egészen Brosset 2007-ben bekövetkezett haláláig.
Magyarországon is kultuszfilmnek bizonyult A profi (1981), amelyet csak Franciaországban több mint ötmillióan láttak. Ennek a filmnek a Garas Dezsővel készült magyar nyelvű szinkronja örvend nagy népszerűségnek idehaza, s noha azóta már készült egy másik szinkron Gáti Oszkárral, a rajongói vélemények inkább az első verziót tartják a filmhez méltó, színvonalas magyarításnak.
Noha A profiban, a Belmondo által alakított főhős meghal a történet végén, még ez a szokatlan befejezés sem ártott az opusz népszerűségének.
A Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984) ismét a vígjátékhoz való visszatérést jelentette. Jean-Paul partnere a francia film új csillaga, a fiatal Sophie Marceau volt.
Két Lautner-film között elkészült az Ászok ásza (1982), melynek sikere rosszindulatú sajtótámadásokat eredményezett: számos kritikus petíciót tett közzé a film ellen, kifogásolván, hogy ez a „felszínes alkotás” elhalászta a nézőket Jacques Demy ugyanakkor bemutatott, s az ítészek szerint értékesebb munkája elől! Belmondo méltatlankodva tiltakozott a kisstílű támadások ellen. Azért persze ekkor sem csak támadások érték a sztárt:
a francia állam Becsületrenddel tüntette ki, melyhez a régi barát, Alain Delon is nyilvánosan gratulált. Ez a gesztus az első lépés volt régi barátságuk felelevenítéséhez.
Belmondo népszerűsége élete végéig töretlen maradt, noha kora miatt az utolsó években már egyre kevesebb szerepet vállalt mind a színpadon, mind a filmvásznon. Elsősorban a családjának igyekezett szentelni magát, különösen azután, hogy idősebb lánya, Patricia 1994-ben tragikus körülmények között tűzhalált szenvedett.
Filmen és színpadon egyaránt sikerrel játszotta Jean Valjean szerepét Victor Hugo A nyomorultak című művének adaptációiban. 1998-ban ismét Alain Delonnal forgatott. Újabb közös filmjük, a Két apának mennyi a fele? nem tűnik annyira maradandónak, mint a Borsalino, de a közönség örömmel nézte meg őket az új csillag, Vanessa Paradis társaságában.
Szinte a halálból tér vissza a filmvászonra
Belmondo 2001-ben állt utoljára kamerák elé: majdnem 4 évtizedes filmje, A legidősebb Ferchaux (1963) remake-jében, Az utolsó kalandorban vállalt szerepet. Ugyanezen év augusztus 8-án, Korzikán szélütés érte, melynek következményeként arcának jobb oldala lebénult. Egy párizsi kórházba szállították, s csak több nap után hagyhatta el az intenzív osztályt. 2006-ban újabb súlyos baleset érte: megcsúszott a fürdőszobában, és combnyaktörést szenvedett. A kórházban még tüdőgyulladást is kapott, állapota heteken át válságos volt.
Az évtizedeken át akcióhősként ismert Belmondo hosszú ideje visszautasított minden, akciófilmre szóló újabb ajánlatot, a De Sica-film főszereplőjében azonban magára ismert, ezért vállalta a felkérést. Újra kedvet kapva a filmezéshez, 2013-ban már a Fegyveres banditák című akciófilmet forgatta. A film rendezője a sok közös filmmel ismert Claude Lelouch.
2016-ban Belmondo sokadszor tette tiszteletét a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol átvehette az Arany Oroszlán-életműdíjat.
Súlyos betegség után, 2021. szeptember 6-án halt meg párizsi otthonában, 88 éves korában. Hamvai a Montparnasse-i temetőben nyugszanak.
Nyugdíjasbarát
