Image default

Karinthy-gyűrűt kapott Balázs Péter!

Az egyik legnépszerűbb nevettető a nagy klasszikusoktól a 20. századi szerzőkig. A drámától az operettig, a színház mellett filmekben, tévé- és rádiójátékokban is megmutatta tehetségét. Ezt Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a díjazottat méltatva mondta el.

Színészként és rendezőként mintegy 200 bemutatót jegyez, de nemzedékek ismerik jellegzetes hangjáról is, amelyet világsztároknak és magyar rajzfilmkaraktereknek – mások mellett Mekk Eleknek – kölcsönzött. Hozzátette, hogy az 1975-ben alapított díjat az idén 50. alkalommal adják át a szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért.

A Karinthy-gyűrűt 1975 óta minden évben, június 25-én, Karinthy Frigyes születésének évfordulóján osztják ki a magyar humorművészet kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak. Alapítója és adományozója a Magyar Rádió elnöke.

Nyugdíjasbarát

címlapkép: Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója átadja a Karinthy-gyűrűt Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznek, rendezőnek, szinkronszínésznek a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjak átadásán a Thália Télikertben 2024. december 11-én. MTI/Kovács Attila

hírek ebből a rovatból

Elhunyt Ferenc pápa – A szeretet és alázat pápája távozott közülünk

nyugdijaspeti

A 70 esztendős Szűcs Judith nem erőlteti, de már szeretne nagymama lenni

nyugdijaspeti

Karikó Katalin egykori egyetemének adta a Nobel-díja másolatát

nyugdijaspeti