185 éve született Steindl Imre, az Országház tervezője, egyetemi tanár, az MTA tagja (1839–1902).
1883-ban 19 pályázó nyújtotta be tervét a budapesti Országház építésére, Steindl Imre „Alkotmány” jeligével benyújtott pályázata lett a győztes – maga mögé utasítva Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert vagy a Kallina Mór–Wagner Ottó építészpáros terveit is.
Az Országház építése 1885. október 12-én kezdődött.
Az Országház „Steindl Imre kőből, aranyból, üvegből és brokátból alkotott hőskölteménye”, munkásságának betetőzése, az épületet már felavatása pillanatában műemléknek nyilvánították. A tervező már nem érhette meg főműve ünnepélyes átadását, amelyre halála után bő 5 héttel, 1902. október 8-án került sor.
Tudtad?
Steindl Imre fiatalon a kőműves mesterséget is kitanulta.
1865-ben elnyerte a Bécsi Képzőművészeti Akadémia első díját, a Füger-féle aranyérmet.
Steindl Imre 33 éven át volt a pesti Műegyetem tanára.
A műemlékek iránti szeretetét bizonyítja 500 rajz, amelyeket diákjaival az ország jeles műemlékeiről készített.
Kortársai szerint Steindl Imre zárkózott, szerény, lelkiismeretes, egyenes ember volt, aki nem kereste a sikert, egész életét kitöltötte az alkotás.
A felesége Miroszavjevits Eufémia volt.
Steindl a Műemlékek Országos Bizottsága építészeként 1872-től műemléki restaurálási tevékenységet is végzett (nevéhez fűződik a vajdahunyadi vár, az iglói, a bártfai és a pesti plébániatemplom, a szegedi volt ferences templom és a kassai székesegyház restaurálása).
Steindl Imre tervezte többek közt az aradi és a pesti Városházát, az Állatorvosi Intézetet és a Rózsák terén álló Szent Erzsébet-templomot.
1900-ban I. Ferenc József osztrák császár, magyar király a legnagyobb kitüntetéssel, „Pro Litteris et Artibus” arany érdemrenddel jutalmazta az építészt.
Az 1902. augusztus 31-én elhunyt Steindl Imrét a József Műegyetem előcsarnokában ravatalozták fel, és a
Munkácsy-lepellel letakart érckoporsót hatfogatú gyászhintón vitték a temetőbe.
Steindl Imre síremléke a Fiumei úti sírkertben, Stróbl Alajos által készített mellszobra az Országház díszlépcsőházában, az egyik fali fülkében van.
Fiumei úti Sírkert – Nyugdíjasbarát