„Most már készen állok arra, hogy istenné váljak” – mondja Anthony Hopkins Vespasianus császár szerepében a Roland Emmerich rendezte Akik meg fognak halni című filmben.
A hírhedt Négy császár évének győztese a Kr. u. 79-es év római uralkodójaként természetesen minden gyakorlati szempontból Isten volt a Földön. Ezért még inkább illik a ma Colosseumnak nevezett egykori hadvezér megformálása a 86 éves walesi férfi által, akit széles körben a legnagyobb élő színészként tartanak számon.
„Ez egy nagyon-nagyszabású produkció volt” – mondja Anthony Hopkins a Függetlenség napja rendezőjének a napokban induló epikus sorozatáról.
A hónap végén induló párizsi olimpiára készülve, az Akik meg fognak halni 10 epizódos első évada nagyszerű perspektívába helyezi a verseny erejét és presztízsét. Gladiátori perspektívát, amely a Trónok harca veteránját, Iwan Rheont, Gabriella Pessiont és Sara Martinst is magában foglaló szereplőgárdával tiszta szemmel kínálja a véráztatta birodalmi utcákat, a szexet, a gazdagságot és a hatalmat, Hopkinsszal a középpontban. A Deadline magazin interjúja.
-Szóval, Tony, játszottál már elnököt, játszottál már pápát, játszottál már Freudot és játszottál már Leart. Természetesen játszottál már északi-Istent és a világ leghíresebb sorozatgyilkosát is, nem is egyszer, de most egy római császárt, a Flavius-dinasztia alapítóját alakítod az Azok, akik meg fognak halni című filmben. Mi vonzott erre a szerepre?
– Csak felajánlották nekem a szerepet…
-Tisztán a forgatókönyv alapján mentél?
-Teljesen. Úgy értem, azért utánanéztem. Hallottam Vespasianusról, és hallottam Domitianusról és Titusról. Hallottam róluk, de őszintén szólva jobban érdekelt Caligula, Tiberius és a többiek, valamint Néró korábbi története. Vespasianusról nem sokat tudtam. De utánaolvastam egy kicsit, azonban már nem kutatok annyit, mint régebben.
-Miért?
-Időpocsékolásnak tartom – nem ad hozzá semmit, nem változtatja meg a test sejtszerkezetét. Rájöttem, hogy a két fiával van egy problémája. Könnyen elterelődik a figyelmük, mint a fiatal gyerekeknek.
-Sok kortársaddal ellentétben te elég sokat szerepeltél a televízióban az évek során. Ebben a kontextusban mi volt számodra meglepő az Akik meg fognak halni-ban?
-Nos, a hatalmas terjedelme. Ez egy nagyon nagyszabású produkció volt, ami jó. Csináltam már néhány tévésorozatot. Volt egy Westworld nevű sorozatom, azt is élveztem. Gyorsabban lezajlik. De dupla munkát kellett végezned, hogy elkészítsd az epizódokat. A filmnél egy kicsit több szabadságod van.
Szerencsés vagyok, hogy a filmszakmában dolgozhatok, és szerencsés vagyok, hogy még mindig filmeket készíthetek.
-Tudod, manapság sokan mondanák, hogy milyen hihetetlenül szerencsés vagy, hogy dolgozhatsz, az iparág jelenlegi helyzetét tekintve.
-Nekem mondod? A világjárvány sok kárt okozott. Minden reggel felébredek, és beszélek az ügynökömmel, aki azt mondja: „Tony, szerencsés vagy.” Azt mondom: „Igen, de ne vészmadárkodj.”
-Ebben legendás, ahogyan az ember addig-addig ismételgeti a szövegét a forgatókönyvben, amíg az emlékezetébe nem vésődik. Korábban említetted, hogy a forgatókönyvhöz némi kutatómunkát végzel. S ez másképp van a kortársakkal vagy a közelmúltban élő személyiségekkel, mint Sir Nicholas George Winton vagy akár Richard Nixon?
– Nicholas Winton esetében most néztem meg egy róla szóló dokumentumfilmet. Tudja, mivel kortársa volt, figyeltem, hogyan jár, meg ilyesmi. Próbáltam megérteni a hanghordozását. Elég jó fülem van hozzá, bár én walesi vagyok, ő pedig nem. Nixonnál, végtelen számú dokumentumfilmet néztem Nixonról és a Fehér Házi való búcsújáról. Ennyi az egész.
-Elképesztő…
-Nos, köszönöm. Nem csinálnak semmilyen masszív belső munkát, és úgy gondolom, hogy csak meg kell tanulni a szöveget. Szerintem, tudod, az, hogy megpróbálsz sok kutatást végezni, nem segít. Lehet, hogy szórakoztató az intellektusod számára, de végül is egyáltalán nem segít.
-Biztosan élvezed a szövegtanulást, hiszen mostanában annyi projekted van folyamatban. Mindazok után, amit elértél, két Oscar-díjjal, lovaggá ütéssel és egyebekkel, miért?
-Miért? Mert szerencsés vagyok, hogy még élek. 86 éves vagyok, és reggel felébredek, és azt mondom: „Ó, még mindig itt vagyok!”.
Szomorúan fogok visszatekinteni a kortársaimra, sokan közülük már elmentek, Isten áldja őket. Én csak nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. A csodálatos dolog az, hogy a szabadság, amit most élvezek, az, hogy biztosan tudom, hogy nem vehetem magamra az érdemeket. Úgy 60 évvel ezelőtt, emlékszem, hogy azt mondtam a szüleimnek: „Egyszer majd megmutatom nektek.” Valamiért valaki más írta meg az életemet. Nem én írtam.
-Talán, de most te írod meg. Hogy halad az önéletrajz?
-Kaptam néhány jó visszajelzést, de még nincs kész. A legjobb lehetőségeket kaptam az életben, bár nem mindig érdemeltem meg őket, mert elég hülye voltam az iskolában, meg minden. A szüleim jó nevelést adtak nekem – apám, anyám -, de kemény áldozatokat hoztak értem. Hajlamos voltam cserbenhagyni őket.
-Ahogy néztem az alakításodat, ahogy ezt az öregembert, aki egy birodalmat irányít, és manőverezik a pozícióért folyó versengés körül, különösen a két fia között, úgy tűnt, mintha egy kis Joe Biden is lenne a te Vespasianusodban, aki uralkodása utolsó évében lévő uralkodó.
-Nem, de érdekes. Van egy jelenet az erkélyen, ahol homályosan nézek. Azt hiszem, ez csak egy ötlet, de azt hiszem, a forgatókönyvben meg van írva, hogy kezdem elveszíteni a tudatom. Én csak követtem a példát, és úgy tettem, mintha nem tudnám, hova megyek, vagy hol vagyok. Megtanultam, hogy ez bármelyik korban megtörténhet. És nem, egyáltalán nem voltam tudatában ennek a Biden-aspektusnak.
-Meg kell említenem az egyik legnagyobb karakteredet, Hannibal Lectert…
-Miért?
-Mert ő nagyon sokszor felmerült a választási kampány során itt Amerikában, amikor Donald Trump úgy beszélt róla a gyűlésein, mintha egy valódi személy lenne.
-Mintha valóságos lenne? [Nevet] Ezt nem is tudtam. Hannibal, az már régen volt AZ a film. Az több mint 30 évvel ezelőtt volt. Tudom, hogy a válaszaim egyesek számára sértőek lehetnek. Az emberek azt kérdezik: „Hogy mondhatsz ilyet?” Könnyű, mert már régóta csinálom ezt. Szerencsés vagyok, hogy élek, és szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit csinálok. Az, hogy még mindig itt vagyok, állandóan meglep.
Azt mondom a barátaimnak: „Maradjatok egészségesek, maradjatok erősek.”
Deadline – Nyugdíjasbarát