Az Amerikai Egyesült Államok elnöke nemrégiben jelentette be, hogy visszalép az elnökjelöltségtől, így hamarosan hivatalosan is a nyugdíjasok életét éli majd. De mekkora juttatása számíthat Joe Biden? Utánanéztünk.
Két helyről is kap majd nyugdíjat hamarosan a távozó amerikai elnök. Egyes becslések szerint a juttatásának mértéke összesen 413 ezer dollárra lesz tehető. Ez átszámítva megközelítőleg 150 millió forint. Ezen belül Évi 246 ezer dollár elnöki nyugdíj, és emellett szintén évente a 166 374 dolláros törvényhozási nyugdíj is üti majd a markát.
A törvényhozási nyugdíjat 1946-ban hozták létre. Az összegét a törvényhozási munkában töltött idő, az egyéb szövetségi munkahelyen eltöltött idő, illetve a nyugdíjba lépéskor kapott bér határozza meg. Biden 1973-tól 2009-ig volt szenátor, ezután nyolc éven át Obama alelnökeként dolgozott.
Ez bárhogy is számoljuk, negyvennégy évnyi szolgálatot jelent.

Az utolsó fizetésén alapuló felső határt figyelembe véve pedig kezdő nyugdíja akár 166 374 dollár/év is lehet.
A volt elnökök nyugdíjrendszerét 1958-ban alakították ki, amikor kiderült, hogy Henry Truman igen komoly anyagi gondokkal kezdett küzdeni mandátuma lejárta után.
A 2024-es összeg 246 ezer dollár, de évente korrigálhatják.
Az exelnökök nyugdíja – és minden azt kiegészítő juttatás – független az illető vagyoni helyzetétől. A még életben lévő volt elnökök közül Jimmy Carternek 10 millió, Bill Clintonnak 120 millió, George W. Bushnak 50 millió, Barack Obamának 70 millió, a republikánusok színeiben újra induló Donald Trumpnak pedig 2 milliárd dolláros vagyona van. Biden jelenlegi vagyonát 9 millió dollárra becsülik.
Nyugdíjasbarát, forrás: Makronom