Tizenkét virágkocsi, 37 fellépőcsoport, több mint 1500 táncos vonul majd idén a virágkarneváli menetben augusztus 20-án Debrecenben – hangzott el a rendezvényt bemutatósajtótájékoztatón.
Papp László polgármester kiemelte, hogy bár az elmúlt években is volt már egy-egy elektromos meghajtású virágkocsi, idén az indulók fele, azaz 6 ilyen lesz. Hozzátette, hogy szeretnék a következő években valamennyi virágkocsit átállítani az elektromos működésre.
A Debrecenben felvonuló virágkocsik között ott lesz – már megszokott módon – a Szent Koronát ábrázoló kocsi, de megjelenik a Debrecen-Nagyvárad testvérkapcsolatának szentelt jármű is, illetve számos újdonsággal is találkozhatnak az érdeklődők – részletezte Papp László.
Megemlítette, hogy a Teva Gyógyszergyár például illatos kocsival készül, a BMW virágkocsiján 1000 hortenziabokor lesz,
amelyek a karnevál után oktatási intézményekhez kerülnek majd, de lesznek idén olyan virágkocsik is, amelyekre fel is mehetnek a látogatók.
A kocsit állító intézmények között lesz az idén 100 éves Kodály Filharmónia Debrecen is. Mint Somogyi-Tóth Dániel ügyvezető-művészeti vezető elmondta, egy karmestert ábrázoló virágkocsival készülnek a karneválra.
Szintén a menetben vonul majd az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park kocsija, amelyet csikósok, és az idén 70 éves Debreceni Hajdú Táncegyüttes néptáncosai kísérnek. A virágkocsi a darvak világát jeleníti meg – mutatott rá Kapocsi István, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese.
Idén ismét megrendezik a Nemzetközi Virágkötészeti versenyt, az itt készült munkák a városban is láthatók lesznek, de virágba borulnak a megállók és szelfipontokat is kialakítanak – sorolta az ügyvezető.
A már hétfőn elkezdődő programokról, amelyeknek csúcspontja a vasárnapi felvonulás, a debreceniviragkarneval.hu oldalon olvashatnak részletesebben az érdeklődők.
MTI nyomán Nyugdíjasbarát