A szocialista időszak jellegzetes édességeihez inkább a gyermekkori hangulat felidézése társul, nem attól maradandóak az ízek, mert annyira különlegesek lettek volna. Ebben a cikkben az NFT annak járt utána, hogyan írt a korabeli sajtó és az irodalom a franciadrazséról, a fruttiról, a macskanyelvről és a Grandolettiről.
Ami az időszak jellegzetessége volt, hogy édességet kifejezetten erre szakosodott boltokban, az ún. Édességboltokban is lehetett vásárolni, amelyek az édességet előállító vállalatok üzletei voltak. Gyerekként maga a paradicsom, ahol kimérve is lehetett vásárolni mindenféle töltött csokis drazsékat, melyekből tíz deka az 1980-as években 9-10 Ft volt, kivéve a mogyorósat, amely 18 Ft.
„Igazán egyet szerettem csak, a franciadrazsét, s azt is nyilván későbbi frankofóniám öntudatlan nyilvánulásaképpen. Nem értettem, miért hívják savanyú cukornak a fog alatt hangosan roppanó nagyon is édes darabkákat.
a fruttit inkább sokféle színe miatt ettem, a negró elfogyasztása minden türelmemet fölemésztette.
Ott volt azután rejtelmes hangzásával ez a dunakavics, amely, ha jól emlékszem, színes cukorbevonatú mogyoró, amerikai mogyoró volt.”
– emlékezett vissza Frank Aliona és Zeke Gyula a Jelenkor, 1998. decemberi számában.
Franciadrazsé
Voltak olyan évek, mikor a sláger édességeket nem lehetett kapni, például a franciadrazsét 1960-ban, ez annak volt köszönhető, hogy a gyárak nem tudtak egyenlő minőséget előállítani, ezért előfordult olyan, hogy inkább nem gyártották.
„Különböző tetszetős pasztell színű (zöld, sárga, narancs, piros, szürke) jól fényezett lencse alakú csokoládé korpuszú drazsé.” – az 1967-es meghatározás szerint.
1974-ben az Erkel Színház látogatója panaszkodott egy franciadrazsé fogyasztó szomszédjára: miközben Simándi József a Bánk bán áriáját énekelte, a cukros zacskóval csörgő szomszéd a fejére ejtett két franciadrazsét. Grillázs, marcipán és nugát töltésű drazsékat, a Duna Csokoládégyár termékeit 1976-tól lehetett kapni, ez a gyártósor korszerűsítésének volt köszönhető, ezeket egyszerűbb volt előállítani, mint a franciadrazsét.
Rendőrt akartak Simándy Józsefre hívni, amikor a Mátyás Pincében dalra fakadt
Frutti
A Frutti vegyes gyümölcs ízű, kocka alakú, szájban szétolvadós édesség volt, melyet rövid ideig rágni is lehetett, mielőtt elolvadt volna. Olyan papírba volt csomagolva, amely mindig beleragadt az édességbe, így néha egyszerűbbnek tűnt a papírral együtt elfogyasztani a cukorkát, mint szétválasztani a szétválaszthatatlant. Hiába reklamáltak időről időre a vevők, a probléma nem oldódott meg.
1974-ben mozgó Frutti árusokat ítélt el a bíróság, mivel 1972 június és 1973 május között 6700 kilogramm Fruttit adtak el a focimérkőzéseken a hivatalosnál magasabb áron. A büfévezetőt és helyettesét, akik szétosztották a terméket a közönség megkárosítása miatt állították bíróság elé.
Macskanyelv
A macskanyelv inkább ünnepi édességnek számított, amit ajándékba is szívesen vettek. Étcsokoládérudacskák voltak, díszes dobozba zárva. Bevezetésekor 14 Ft-ba került 10 deka édesség.
Grandoletti
A gyerekek az igazi kedvence a Grandoletti volt az 1980-as években. A karamellás étcsokoládé ostyalapocskák, szinte pehelysúlyúak kék-fehér színkompozíciós dobozva zárva viszont drágának számítottak. A Zala Megyei Sütőipari Vállalat e terméket már 1973-ban bevezette, Nagykanizsán havonta 100 mázsát készítettek belőle. 1983-ban már 140 mázsát, és ínyenc csemegének aposztrofálták. 1991-ben már a Zalaco gyártotta a Grandolettit (a Bonbonettivel együtt), ahogy azt az alábbi reklámból is megtudhatjuk:
NTF – Nyugdíjasbarát
Jegyzetek:
[1] Jelenkor, 1998. december 1245. o.
[3] Élelmiszervizsgálati Közlemények, 13. 1967. 186. o.
[4] Új Tükör, 1982. január 31. 16. o.
[5] Esti Hírlap, 1972. január 4. 3. o.
[6] Esti hírlap, 1974. október 29. 6. o
[7] Világgazdaság, 1976. február 3. 4. o.
[8] Zalai Hírlap, 1971. május 1. 4. o.
[9] Esti Hírlap, 1974. február 27. 8. o.
[10] Hajdú-Bihari Napló, 1972. október 5. 4. o.
[11] Zalai Hírlap, 1975. március 22. 8. o., Népszava, 1983. szeptember 15. 16. o.