Image default

7 érdekesség a Grease-ről, amit lehet, hogy nem tudtál

Dame Olivia Newton-John Cambridge-ben született 1948. szeptember 26-án. A négyszeres Grammy-díjas angol-ausztrál énekesnő és színésznő, a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozata és az Ausztrália Rendje rendtagi fokozata kitüntetések birtokosa, ma lenne 76 éves. Egyik legnagyobb  sikerét a Grease című film hozta.

Az ötvenes évek rock and roll korszaka alatt, középiskolás környezetben játszódó, színpadon már régóta népszerű Grease főszerepére eredetileg nem őt szánták. Azonban egy parti alkalmával a film producere a vendégek között Olivia személyében felfedezte a tökéletes Sandyt, aki azonban nehezen állt rá a szerepre. Olivia úgy vélte, közel harmincévesen nem alakíthat egy középiskolás lányt. Végül próbafelvételek után, és John Travolta rábeszélésére, mégis vállalta a szerepet.

A film forgatása 1977 nyarán zajlott Los Angeles környéki helyszíneken, ezt követték a hosszadalmas utómunkálatok. Ezalatt 1978 elején üzletekbe került az első hivatalos Olivia Newton-John’s Greatest Hits válogatáslemez, májusban adásba került Olivia második önálló tévéestje Olivia címmel, az ABBA és Andy Gibb közreműködésével.

A Grease

A film díszbemutatója 1978. június 13-án volt New Yorkban. Június 16-án került bemutatásra Amerikában, majd pár hónapon belül a világ sok országában. A chicagoi díszbemutatón tömeghisztéria tört ki, Olivia bordatörést szenvedett, és úgy kellett kimenekíteni. A londoni díszbemutatón a közönség valósággal megostromolta Olivia és John Travolta érkező kocsiját.

A magyarországi mozibemutatóra 1998-ig kellett várni. A Grease néhány hónap alatt 340 millió dollár bevételt hozott világszerte csak a mozikban, az év legnépszerűbb filmje és a filmtörténet legnépszerűbb musicalje lett. A Grease album és a „You’re the One That I Want” kislemez az amerikai, angol, ausztrál listákon első lett, a „Summer Nights” és a „Hopelessly Devoted to You” is a Top 10-be került.

Sandy Olsson szerepének eljátszásával Olivia feljutott pályájának csúcsára. A film sikere után elérkezettnek látta az időt, hogy harmincéves korára saját maga is átessen azon a változáson, amin a filmbéli Sandy is átesett. Az Grease után következő, novemberben megjelent Totally Hot albumon egy új, a régi kislányos vonásait levetett Olivia, egy érett nő mutatkozott be, és a lemez egésze is elmozdulás volt a countrytól a pop felé.

Olivia 1979-ben II. Erzsébettől megkapta a Brit Birodalom Rendje kitüntetést az ausztráliai zene érdekében végzett munkásságáért.

A Grease érdekességei

Nincs ember, aki legalább kétszer ne látta volna a mai napig nagy kultstátusznak örvendő egynyári kalandból kibontakozó szerelem történetét. A hetediksor mutat néhány érdekességet, amit lehet nem tudtatok a Grease-ről.

-Sandy az eredeti változatban amerikai lett volna, de miután a melbourne-i születésű Olivia Newton-John kapta meg a szerepet, aki enyhe akcentussal beszélt a karakterének vezetéknevét “Dumbrowski-ról” “Olsson-ra” változtatták.

 

-Az ominózus Sandys csikkeldobós jelenetet számtalanszor kellett felvenni, ugyanis a csikk sosem oda pattant ahová kellett volna. Végül egy kellékes oldotta meg a problémát, aki azt tanácsolta, hogy szúrjanak bele egy hajtűt, így a többletsúly majd megoldja a dolgot. Igaza lett.

-A film címe, ami magyarra fordítva “Zsír” lenne, az 1950-es évekre jellemző zsíros hajra, gépzsíros motorokra és a zsíros ételekre utal.

-Ahogy a rágógumi is elengedhetetlen kellék volt a forgatáson, így a stáb teljes apparátusa egy életre elegendő, 100 ezer darab rágógumit rágcsált el.

-A végső iskolai táncverseny előkészületei hét napig tartottak, amit egy valódi Los Angeles-i iskola tornatermében vettek fel. Eredetileg ebben a jelenetben Sandy nem táncolt volna csak Danny és Cha Cha. Állítólag közel 47 fok volt a forgatás közben, ami miatt több szereplő is hőgutát kapott.

-Egy rajongói elmélet szerint Sandy végig halott volt a filmben, így minden ami lejátszódott vele csak posztmortem lázálom volt. A teória, ami John Travolta tetszését is elnyerte abból indul ki, hogy Danny a film elején megmenti a fuldokló Sandyt. Csakhogy a hős szerelmes nem érkezett időben, így nem menthette őt meg és a fuldokló Sandy oxigénhiányos agyának túlszaturált kómaálma az egész Grease. Ezt az elméletet támasztja alá a záró képsor is, ahol az újdonsült pár repülő autóban távozik – Sandy ekkor emelkedik fel a mennybe. Ezen felül a “Look at me, I’m Sandra Dee” cím szám “Goodbye, Sandra Dee” sorai is ezt bizonyítják.

A tragédia

2017 májusában kiderült, hogy Newton-John mellrákja visszatért, és áttétek képződtek a háta alsó részén. Hátfájdalmát kezdetben lumbágóként diagnosztizálták. Később kiderült, hogy ez volt a harmadik mellrákos megbetegedése, miután az 1992-es diagnózis mellett 2013-ban is kiújult a betegség. A 2017-es kiújuláskor a rák átterjedt a csontjaira, és a IV. stádiumba lépett.

5 év szenvedés után, 2022. augusztus 8-án, 73 évesen rákban hunyt el otthonában, a kaliforniai Santa Ynez Valley-ben. Temetésén tiszteletét fejezte ki John Travolta, Barbra Streisand, Nicole Kidman, Elton John és Anthony Albanese, Ausztrália miniszterelnöke.

John Travolta az Instagramon így búcsúzott egykori filmbéli partnerétől:

Drága Oliviám, mindannyiunk életét sokkal jobbá tetted. Hihetetlen volt a hatásod. Annyira szeretlek. Találkozunk majd az út végén, ahol újra együtt leszünk mindannyian. A tiéd voltam az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak! – A te Dannyd, a te Johnod!

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Ez a legnépszerűbb hazai karácsonyi sláger

nyugdijaspeti

Tudtad, hogy Karikó Katalin lánya kétszeres olimpiai bajnok?

nyugdijaspeti

Újra mennyiségi korlátot vezet be a Tesco

nyugdijaspeti