Image default

Nyugaton elő az esernyőkkel, kelet még várat magára

A frontális felhőzet csak lassan halad kelet felé, ezért az ország keleti felén alapvetően száraz és napos idő várható a fátyolfelhők mellett. A Dunántúlon viszont nyugat, északnyugat felé haladva egyre több és vastagabb lesz a felhőzet.

A Nyugat-Dunántúlon tartós eső várható, ott kiadós mennyiség is hullhat, az összefüggő csapadékzóna lassan araszol kelet felé. Kialakulhatnak záporok, emellett a déli, délnyugati országrészben egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Az ország nyugati felén megélénkül, a nyugati tájakon megerősödik az északnyugatira forduló szél, míg keleten döntően mérsékelt marad az alapvetően déli légáramlás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 14 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt áll be a maximum-hőmérséklet. Késő este – hasonló területi eloszlás mellett – 8, 21 fok várható.

met.hu – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Ha a Coop-ban vettél mézes puszedlit, lehet, hogy vissza kell vinned

nyugdijaspeti

Így zajlik a zenés őrségváltás a Budai Várban

nyugdijaspeti

„Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!” – Öt éve nincs köztünk Bőzsöny Ferenc

nyugdijaspeti