Image default

Klasszikus, kellemes őszi idő lesz a napokban

Klasszikus őszi időre van kilátás a legtöbb helyen több órás napsütéssel, délnyugaton több felhővel. Napközben csapadék nem várható. A csúcshőmérséklet pár fokkal a sokévi átlag felett alakul.

Hétfőn még a nyugati, délnyugati határvidéken lévő réteges felhőzet lassan szakadozik, gomolyosodik. Délutántól nyugat felől időszakosan vastagabb felhőtömbök érkeznek, így kedd délelőttig főként hazánk északi, északkeleti harmadában többször is erősen megnövekszik a felhőzet. Arrafelé éjjel és holnap délelőtt is elszórtan fordulhat elő eső, záporeső.

Keddre virradóan a délnyugati területeken ismét pára, köd képződhet, de a sok napsütés hatásra fokozatosan feloszlanak. Összességében kedden az északkeleti tájakon lévő felhőzet szakadozását követően általában többórás napsütésre számíthatunk a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

Ma csak helyenként, míg holnap már sokfelé megélénkül a légmozgás, kedd délelőtt az Észak-Dunántúlon erős széllökések is várhatók, majd délutánra mindenütt mérséklődik az északias szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 11 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet.

met.hu – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

94 éves Sajdik Ferenc, akinek a kariktúráin felnőttünk

nyugdijaspeti

Ki lehet az új pápa? – A világ legesélyesebb pápajelöltjei Ferenc pápa halála után

nyugdijaspeti

Ez a kürtőskalács készítésének igazi titka

nyugdijaspeti