Image default

Elszállították a Fiumei úti sírkertbe a Petőfi hídnál méltatlanul elszórt sírköveket

A Duna alacsony vízállása miatt ismét láthatóvá váltak a 60 évvel ezelőtt a Duna partján elszórt sírkövek. A Nemzeti Örökség Intézete, mint a Miniszterelnökség kegyeleti kultúrával foglalkozó háttérintézménye, kiemelte a mozdítható síremlékeket, és méltó helyre, a Fiumei úti sírkertbe szállította azokat.

Köztudott, hogy Budapest területén a jelenleginél sokkal több temető volt, amelyek a lakosság számának növekedésével és a város terjedésével felszámolásra, beépítésre kerültek. Számos síremlék megmentésre került ezekből a temetőkből, így került több sír a Fiumei úti sírkertbe például a Váci úti temető felszámolásakor.

A Németvölgyi temető 1885 és 1912 között volt aktív temető, de csak a 60-as években számolták fel. Számos sírkövet a hozzátartozók kérésére a Farkasréti temetőbe vagy a mai Fiumei úti sírkertbe szállítottak, de valószínűleg több száz síremlék esett áldozatul a Duna partvédő kőszórásakor.

„A Nemzeti Örökség Intézete akciójával a kegyeletsértő állapotot szeretnénk megszüntetni, és határozott szándékunk azt is láttatni, hogy

a végtisztesség épített emlékeit nem lehet ilyen lelketlenül, az egykori kommunista rendszer embertelen és kulturálatlan módján építkezési anyagnak tekinteni.

A mostani alkalommal négy mozdítható sírkövet sikerült kiemelni a folyó partjáról, de feltett szándékunk, hogy alacsony vízállásoknál a munka folyamatos végzésével egyre több, ilyen méltatlanul felhasznált síremléket mentsünk meg és szállítsuk azokat egy kegyeleti szempontból méltó helyre, a nemzet központi történelmi temetőjébe, a Fiumei úti sírkertbe” – mondta Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója a síremlékek kiemelése kapcsán. A kiemelt sírköveknek külön helyet biztosítanak majd a Fiumei úti sírkertben.

NÖRI – Nyugdíjasbarát

Ezek voltak a legérdekesebb népszokások halottak napján

 

hírek ebből a rovatból

Teltház fogadta a Harvardon a Semmelweis c. filmet

nyugdijaspeti

Hitet, tartást, gerincet, bátorságot, férfiasságot kapott a magyar vidéktől Koncz Gábor

nyugdijaspeti

Új számsorsjátékkal jelentkezik a Szerencsejáték Zrt. – Itt a Napi Mázli

nyugdijaspeti