Mától 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke, és az arra kijelölt élelmiszerek köre is bővül. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közölte: az eddigi húsz termékcsoport kiegészül a most megszűnő árstopban szereplő termékekkel.
Így mától a kötelező akciózás szabályai vonatkoznak
a kristálycukorra, a búzalisztre, a napraforgóolajra, a sertéscombra, a csirkemellre- és farhátra, a 2,8 százalékos tartós tejre, a tojásra és a burgonyára is.
Szakértők szerint az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan tovább élénkül a verseny a kereskedők között, ami csökkenő élelmiszerárakat és még több akciót eredményezhet.

Mától már 15 százalékos élelmiszer-akciók védik a családokat és a nyugdíjasokat – ezt mondta a kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videóban. Szentkirályi Alexandra kijelentette: az immár másfél éve tartó háború és a brüsszeli szankciók miatt megemelkedett inflációt sikerült csökkenő pályára állítani.
Hozzátette: a kormány tehát továbbra is védi a családokat, a nyugdíjasokat a háború és a szankciók okozta megemelkedett élelmiszeráraktól és folytatja az inflációcsökkentő intézkedéseket.
Élesedik a verseny a kereskedők közt
Szakértők szerint az intézkedéseknek köszönhetően várhatóan tovább élénkül a verseny a kereskedők között, ami csökkenő élelmiszerárakat és még több akciót eredményezhet.
„Ez ugye azt jelenti, hogy 20 termékkörből kötelesek az üzletek egy-egy terméket kiválasztani és ehhez hozzájönnek még a régi árstoppos termékek, tehát ott sem lehet automatikusan egyik pillanatról a másikra visszaemelni a piaci árakat. Átkerülnek ebbe a rendszerbe ezek a termékek. Tehát összességében 28 termékcsoport az, amiből a vásárló válogathat augusztus 1-jétől” – magyarázta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára
A hatóságok nagy szigorral fognak fellépni abban az esetben, ha a multik úgy emelik az áraikat, hogy annak semmi alapja nincs – erről beszélt Dömötör Csaba egy videóban.
Az államtitkár hangsúlyozta: a multiknak is ki kell venni a részüket az infláció elleni küzdelemből. Emlékeztetett arra is, hogy mától a Szép-kártyákat hideg élelemre is fel lehet használni, és a munkáltatók emellé további kétszázezer forintos támogatást is adhatnak rá.
„A jelenleg helyzetet alapvetően a háború és annak gazdasági következményei határozzák meg. Ezt a háborút nem mi okoztuk, de egész Európa elszenvedi a következményeit. Gazdasági értelemben leginkább Európa szenvedi el. A kormány azon lesz, hogy ennek ellenére még ebben a rendkívüli helyzetben is minden lehetséges támogatást megadjon a magyar családoknak” – fogalmazott.
Híradó nyomán Nyugdíjasbarát