Image default

Szomorú vasárnap – városi legendák a világhírű slágerről

1933-at írunk. Pestet is elérte a munkanélküliség, diplomások seperték az utcákat, mivel nem tudtak végzettségükhöz méltó állást találni. A pénz elértéktelenedett, munkahelyek mentek tönkre. A hangosfilmek megjelenésével a mozi-zongoristák, akik a háttérzenét szolgáltatták a némafilmek alatt munkanélkülivé váltak, ezért Seress is szorongott. 57 évvel ezelőtt, 1968. január 12-én hagyott itt minket Seress Rezső, a Szomorú vasárnap zeneszerzője.

Ezt – hogy megélhetése ilyen időkben, kardélen táncolt – még az sem tudta elhalványítani, hogy Pest legszebb asszonya, Jászonyiné Helénke otthagyta érte gazdag katonatiszt férjét, s felesége lett. Témái még inkább sötét színt kaptak, ahogy ő is egyre jobban az elkeseredett gondolatok hatása alá került.

Szomorú vasárnap

Seress ekkor vállalta el Jávor László „Szomorú vasárnap”-jának megzenésítését. A dallam szerzése lassan haladt, a költő türelmetlenkedett. Azonban egy este Seress a Fórum kávéházban előadta a verset. A dallam simult a szöveghez, melyet c-moll hármashangzatokkal tett borzongatóvá. A megbízó határtalan örömmel fogadta a dalt, amit még akkor az aktuális közönségen kívül senki sem ismert.

Egy Arányi Kornél nevű, Zeneakadémiát végzett fiatalember öt pengőért lekottázta azt fütty után (hisz a zeneszerző nem ismerte a hangjegyeket, csak a hangokat, s később sem tanulta meg őket). Majd egy kottamásolóval a Lovag utca 18-ból kinyomtatták a költségeket megosztva. A paksamétát Jávor rögtön a Csárdás kiadóhoz vitte.

Az első hetekben semmi érdeklődés nem volt iránta. Seress ezt újabb kudarcként élte meg, s új dalokkal kezdett foglalkozni. Korábbi dalsikerei ellenére a nem keresett szerzők közé került. Úgy érezte, minden hiába.

Elkeseredettségéből a Délibáb egy híre űzte ki, mely közölte, hogy Kalmár Pál, a kor neves énekese repertoárjába helyezte a Szomorú vasárnapot. A zeneszerző azonban nem örülhetett a hírnek, mert lassan kezdtek elérni hozzá a rossz hírek. Szőts Ernő, a rádió igazgatója meghalt, s a dal bemutatója elmaradt.

A kudarcból aztán aggódás lett, ahogy bemondták, hogy öngyilkosságot követett el egy cseléd, s a lúgkövet ivott lány teteme mellett a Szomorú vasárnap kottáját találták meg. Seress nem értette, hogy került a kotta a lány kezébe. Egy hét múlva Lédig László pénzügyminisztériumi tanácsos egy taxiban fejbe lőtte magát, s búcsúlevele mellett a Szomorú vasárnapot találták.

1935. november 7-én a 8 Órai Újság támadást indított a dal és a szövege ellen, „Gyilkos sláger”-nek nevezte, és csak megcsonkítva közölte.

„Az öngyilkosok költője lettem?

Rettenetesen levert, hogy ez lett a dal sorsa. Ezen az áron nem kell a siker! Idegességemben és a támadó cikkek hatására alatt lassan elhittem, hogy én vagyok a gyilkos.” – Jávor László

Seress Rezsővel interjú készült a történtekkel kapcsolatban. Az interjú úgy állította be, mintha Seress műve lett volna a szöveg is. Jávor Lászlót ez végképp elkeserítette.

Svájci, olasz, francia, német újságok vegyesen cikkeztek a „Szomorú vasárnap”-ról. A világmédia már „öngyilkos himnusznak” nevezte. A hangulat Európából átterjedt Amerikába is, ahol a The New York Times már arról számolt be, hogy Budapesten tömegek ugrottak a Dunába a dal hatása miatt. Az egész iróniája, hogy Magyarországon még ekkor alig volt híre a Seress-Jávor műnek. Így amikor egy francia úr Pesten ezt a számot kérte, a zongorista nem tudott mit kezdeni a kuncsaftjával. Végül kiderül, hogy melyik műről van szó, s nemcsak meghallgatta az úr, hanem magával vitte a kottát a párizsi Olimpia színpadára.

A bemutatót követve Seress világhírűvé vált, a nagyvilág megismerte a szerzőt is. Eközben Magyarországon a szakma még mindig nem tartotta semmire, s Eisemann Mihály, Lehár, Ábrahám Pál, Zerkovitz Béla operettjeitől voltak hangosak a színpadok.

Városi legendák

Az idők során számos városi legenda született a dallal kapcsolatban, a legtöbb arról szólt, hogy különböző életkorú, nemű és társadalmi státuszú emberek sorra követtek el öngyilkosságot a hallatán, ezért egyes rádiók tiltólistára is helyezték a dalt. Ezeknek azonban elég nagy része nem megalapozott.

Sajtójelentések szerint csak az 1930-as években legalább 19 olyan öngyilkosság történt Magyarországon és az Egyesült Államokban, amelyek összefüggésbe hozhatók a Szomorú vasárnappal. A konkrét esetek legtöbbjét azonban körülményes tényszerűen igazolni. Az a tény, hogy Magyarországon a dal születése körüli években amúgy is magas volt az öngyilkosságok száma – egyszerűen olyan társadalmi tényezők miatt, mint a szegénység és az éhezés – önmagában is jó táptalajt adhatott az ilyen városi legendák terjedésének. Nem születtek tanulmányok azzal kapcsolatban, hogy milyen összefüggés volt – ha volt egyáltalán – a dal és az öngyilkosságok között.

A BBC egyébként egy időben valóban tiltólistára helyezte a dalt saját műsoraiban, Billie Holiday előadásában, arra hivatkozva, hogy ártalmas az erkölcsre az akkori nehéz háborús időszakban, a szöveg nélküli, instrumentális változatot azonban engedélyezte. Az említett tiltást a BBC 2002-ben oldotta fel, más állítólagos rádiós letiltásokra vonatkozóan kevés tényszerű adat ismert.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

A világ egyik legértékesebb gyógynövénye a te kertedben is megteremhet!

nyugdijaspeti

Üzent a magyaroknak Drakula, azaz Lugosi Béla unokája

nyugdijaspeti

Ezek a legjobb bolti panírmorzsák

nyugdijaspeti