Image default

Ezen a magyar kistelepülésen található Európa legnagyobb nárciszmezője

Nárcisznapot tartanak Európa legnagyobb összefüggő nárciszmezejének virágzása alkalmából április 27-én Babócsán.

A szervező Babócsáért Egyesület a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a Somogy vármegyei település Basa-kertjében immár 26. alkalommal várják a páratlan látványosság iránt érdeklődőket.

A rendszerint látogatók ezreit vonzó egynapos fesztivál programjai között lesz játszóház, végvári forgatag, íjászat, kézműves vásár, főzőverseny, táncelőadás és több koncert is.

Ahogyan azt a Lelépő korábban már megírta, a Basa-kert onnan kapta a nevét, hogy a história szerint a török hódoltság idején tizenhárom hektáros területét a helyi basa ültette be nárcisszal háremhölgyei gyönyörködtetésére.

Azóta évszázadokon át minden tavasszal csillagos nárciszok sokasága nyílik, néhány napra beborítva, illatfelhőbe burkolva a község határában található, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által védetté nyilvánított mezőt.

Lelépő – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

A 90 éves Michael Caine azon gondolkodik, hogy nyugdíjba vonul

nyugdijaspeti

Szórakozik az áprilisi időjárás? A hegyekben hózápor is lehet

nyugdijaspeti

Érdekes legendák és valós történetek a New York kávéház történelmi falai közül

nyugdijaspeti