Drága Unokám,
ha ezt a levelet olvasod, talán már felnőtt vagy. Talán épp te tanítod a saját gyermekeidnek, hogyan kell szeretni és tisztelni a természetet. Talán már nem is emlékszel azokra a napokra, amikor együtt etettük a madarakat a kertben, vagy amikor kézen fogva sétáltunk az erdőszélen, és minden bokornál megálltunk, hogy megcsodáljuk az élet apró csodáit.
Én még olyan időkből jövök, amikor a természet nem csak képernyőn volt elérhető. Emlékszem a nyári estékre, amikor a tücskök zenéjére aludtunk el, és az őszre, amikor a fák aranyba borultak, nem a városi por miatt, hanem a természet rendje szerint. Láttam fecskéket, amikor tavasszal visszatértek, és láttam azt is, amikor egyre kevesebben jöttek.
Azért írok most neked, mert szeretném, ha tudnád: ez a Föld, ez a csodálatos, élő világ a tiéd is. És veled együtt élnek rajta azok a lények, akiknek nincsen szavuk – az állatok, a fák, a folyók. Ők is a családunk részei, csak csendesebbek. Kérlek, vigyázz rájuk. Vigyázz a világra.
És azért is írom ezt a levelet, mert hiszek benned. Hiszem, hogy lesz erőd és bátorságod úgy élni, hogy ne csak magadra, hanem a Földre is vigyázz. Hogy újra fontos legyen, ami igazán számít: a tiszta levegő, a zöld erdő, a tengerek élővilága, és minden kis élőlény, aki velünk osztozik ezen a bolygón.
A Föld nem a miénk – csak kölcsön kaptuk tőletek, a jövő nemzedékétől.
Ha ültetsz egy fát, nevess egy madárral, vagy összeszedsz pár eldobott szemetet egy séta közben – gondolj rám. Nem csak a múltad vagyok, hanem egy apró része annak a jövőnek is, amit együtt álmodtunk meg.
Szeretettel,
Nagymama
Nyugdíjasbarát