Image default

110 éves korában elhunyt a legidősebb szlovén nő

Életének 110. évében elhunyt Marija Zeks, Szlovénia legidősebb asszonya – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Az asszony lakóhelye, Belatinc (Beltinci) önkormányzata közleményben búcsúzott tőle, kiemelve, hogy „hosszú életútja értékes emléket és csendes tanúságtételt hagyott maga után arról a korról, amelyben élt”.

A beszámoló szerint Marija Zeks 1916-ban született, gyerekkorát nagynénjénél, Maribor városában töltötte, ahol később egy textilgyárban dolgozott. 1939-ben ment férjhez, majd 1943-ban férjével Szentsebestyénbe (Pecarovci) költözött, ahol szakácsként és takarítóként dolgozott a helyi iskolában. Nyugdíjba vonulását követően, 1969-ben férjével lánya családjához költözött Belatincbe, ahol sok időt szentelt a főzésnek, a kertészkedésnek és az állatoknak.

Tavaly augusztusban, 109. születésnapján a ljutomeri idősotthonban úgy méltatták, hogy szorgalmával, gondoskodásával, türelmével és szerénységével a szlovén édesanyák példáját testesítette meg.

A 109 évet és 225 napot megélt asszony a muraszombati kórházban hunyt el.

Nyugdíjasbarát – MTI, a címlapkép csak illusztráció

hírek ebből a rovatból

Ingyenes, adventi családi programokkal vár a Nemzeti Színház

nyugdijaspeti

Megváltozik a héten a temetők nyitvatartása Mindenszentek és halottak napja miatt

nyugdijaspeti

20 éve még oda voltak érte a nők, most magányosan él a Família Kft. sztárja

nyugdijaspeti