Image default

Amerikában is elismerően beszélnek a Semmelweis életéről szóló magyar filmről

Csaknem két évtized után visszaült a rendezői székbe Koltai Lajos – írta a mértékadó Variety.com hollywoodi hírportál a Semmelweis című életrajzi film Los Angeles-i bemutatója alkalmából.

A kosztümös filmet, amelyben a magyar orvos szembefordul korának egészségügyi rendszerével, a 21. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítik október 27-én a Laemmle Monica Film Centerben.

A Semmelweis 1847-ben egy bécsi szülészeti klinikán játszódik, ahol titokzatos járvány szedi áldozatait. A filmben – melynek címszerepét a feltörekvő tehetség, Vecsei H. Miklós alakítja – a magyar orvos, Semmelweis Ignác versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt és életeket mentsen, de közben meg kell küzdenie a város egészségügyi intézményeivel is – foglalta össze a lap a film hátterét.

A Variety cikke emlékeztetett arra, hogy az úttörő orvosról több magyar produkció készült már: Tóth Endre 1940-ben, Bán Frigyes pedig egy évtizeddel később forgatott róla életrajzi filmet. Mint Koltai a lapnak elmondta, Bán filmje, amelyre még gyermekkorából emlékezett, nagy hatással volt rá.

Remek magyar film készült az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról – videóval

A rendező arról is beszélt, hogy nagy kihívásnak tekintette az életrajzi film elkészítését a magyar történelem egyik leghíresebb orvosáról. A főszereplő kiválasztása is komoly feladat volt, mivel szimpatikus, ugyanakkor határozott karaktert kellett ábrázolni, aki „a saját útját járja”, és nap mint nap meg kell vívnia küzdelmeit, miközben „minden, az egész rendszer ellene van”.

A főszerepet játszó Vecsei a Variety bemutatása szerint főként színházi alakításairól ismert, míg a Semmelweis asszisztensét és szerelmét, Emma Hoffmant alakító Nagy Katicát korábban Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjében is láthatta a közönség.

Koltai egy diákfilmben figyelt fel Nagy Katicára a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol a filmrendező mesterképzést vezeti. Mint a rendező a lapnak kifejtette: „bizonyos szempontból ez nagyobb szerep, mint Semmelweisé”, mivel a poklot is meg kell járnia és „az élet sokféle módon próbára teszi őt”.

Koltai az Oscar közelében

A cikk Koltai filmes pályafutására visszatekintve felidézte, hogy három éve operatőrként dolgozott az Oscar-díjas Szabó István Zárójelentés című filmjén. 2001-ben Giuseppe Tornatore Maléna című filmjének fényképezéséért Oscar-díjra jelölték. 2005-ben debütált rendezőként a Sorstalanság című megrázó holokausztdrámával. Két évvel később pedig az Estét rendezte meg hollywoodi sztárszereposztással: Vanessa Redgrave, Glenn Close, Eileen Atkins és Meryl Streep közreműködésével.

Mikor csaknem két évtizeddel később, most ismét rendezőként tért vissza. Úgy érezte, mintha sohasem hagyta volna el a rendezői széket. „Nagyszerű volt ismét rendezni. Semmit sem felejtettem” – mondta a lapnak Koltai.

A Semmelweis november 30-tól látható a magyar mozikban.

MTI – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Érik a magyar körte, október végéig szüretelik

nyugdijaspeti

Félsz, hogy ellopják az irataid? Így védheted meg magad egyszerűen!

nyugdijaspeti

Csodás olasz filmklasszikusokat vetítenek az Urániában

nyugdijaspeti