Image default

Betöltötte a 85. életvévét minden idők legjobb magyar öttusázója

Ma ünnepli 85. születésnapját a legendás Balczó András, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok magyar öttusázó, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja. Balczó Andrást 1966-ban, 1969-ben és 1970-ben is az év sportolójának választották Magyarországon.

Mivel nem lépett be az MSZMP-be, sőt portréfilmjében komoly kritikát fogalmazott meg a kommunista rendszerrel szemben, öttusa sportvezetői karrierje elé akadályokat gördítettek. A világ első számú és mindmáig legsikeresebb öttusázója tíz éven át várt, hogy felkérjék a szövetségi kapitányi poszt betöltésére, s addig – hogy az öttusasport közelében maradjon – az öttusaistálló belovaglója volt, nagyon alacsony fizetésért.

Mindeközben Balczó András két diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán (vívó szakedző, öttusa szakedző), így a magyar öttusasport irányításához szükséges minden lehető képzést elvégzett. Mivel nem részesítették az őt megillető támogatásban, belovagló lett az Országos Lótenyésztési Felügyelőségnél és 1973-ban visszavonult.

Balczó Andrást 2004-ben Nemzet Sportolójának választották. A díjátadásra ugyan a „rendszerváltó kormányok” abortuszpolitikája elleni tiltakozásul nem ment el, de a díjat – és a vele járó honoráriumot – elfogadta, úgy nyilatkozott: “a nemzetet nem akarja megsérteni.”

“Nem szeretem, ha lenéznek, azt sem, ha felnéznek rám. Azt szeretem, ha egyenesen néznek rám.”

Az 1972-es olimpián két nappal később részletesen beszélt érzéseiről a Népsportot tudósító kitűnő Dávid Sándornak: „Boldog vagyok. Rettenetesen boldog vagyok. Csak nevetgélek, jövök-megyek… A futás közben is, a fáradtság ellenére tulajdonképpen nagyon jól éreztem már magam. Valahogy képes voltam kívülről nézni végig magamat, még morfondíroztam is: »Na, most ráhajtasz még egy kicsit, hadd liluljon meg a Borisz feje «. Meg: »Na öreg, Onyi, te se fickándozol majd ezen a kaptatón«, meg ilyenek.

De az az igazság, hogy a boldogságból is csak egy meghatározott mennyiséget képes felvenni az ember, azon túl semmit. És én is, most majd lefekszem és reggel, amikor felkelek, akkor valakinek majd figyelmeztetnie kell, hogy öreg, el ne felejtsd, olimpiai bajnok vagy! És akkor megint nagyon fog tetszeni az egész, örülni fogok a jó hírnek.”

NSO – Nyugdíjasbarát

 

hírek ebből a rovatból

Kettészakad az ország: van akinek esernyő, van akinek napernyő kell mára

nyugdijaspeti

A legelső bűvös-kocka fából készült – Rubik Ernő betöltötte a 80-at

nyugdijaspeti

További segítséget kapnak a cukorbetegek

nyugdijaspeti