Image default

Eddig ismeretlen, cím nélküli Koszta kép került a szentesi múzeumba

Koszta József egy korábban ismeretlen, valamikor az 1940-es évek elején készült képe került tartós letétként a festőművész nevét viselő szentesi múzeumba. Ezt Irsai Farkas László, a múzeum igazgatója jelentette be.

A muzeológus elmondta, a közelmúltban egy magánszemély kereste meg a közgyűjteményt azzal, hogy családi hagyatékként egy festményt örökölt, melyet feltehetően Koszta József festett.

A nyári alföldi tájban egy nőalakot és egy borjút ábrázoló festménynek címe sem volt, a múzeum munkatársai adták neki a Borjú itatás címet.

A képet szakértők – művészettörténész és restaurátor – vizsgálták meg, és megállapították, hogy minden valószínűség szerint Koszta József alkotása, a festék vizsgálata alapján valamikor 1942 és 1946 között készülhetett – mondta az igazgató.

Jellemző volt Koszta Józsefre, hogy egy-egy témát többször is feldolgozott, ám a Borjú itatáshoz hasonló képe nem ismert, az alkotás katalógusokban, adatbázisokban nem szerepel – közölte Irsai Farkas László.

A festmény megtisztítását követően megállapodás született a tulajdonos és a múzeum között, hogy a kép tartós letétként egy évre a közgyűjteménybe kerül. A tervek szerint ezt a megállapodást évente meghosszabbítják – tette hozzá a muzeológus.

A székely és csángó szülők gyermekeként 1861-ben Brassóban született Koszta József festészeti tanulmányait 1885 és 1888 között a Mintarajziskolában kezdte, majd a Müncheni Akadémia hallgatója lett. Hazatérte után neves festők irányítása alatt képezte magát, Lotz Károly és Székely Bertalan voltak a tanárai.

Tanulmányutakat tett Párizsban, Rómában és Hollandiában. Visszahúzódó természetének legjobban a tanyasi élet magánya felelt meg. Az alföldi festők egyik legjelentősebb képviselőjének tartott művész csaknem harminc évig egy Szentes melletti tanyán élt és dolgozott. 1949-es halála előtt úgy rendelkezett, hogy képeit a szentesi múzeumra hagyja, a közgyűjteményben jelenleg mintegy harminc alkotását őrzik.

hírek ebből a rovatból

Igazán megható: Webber Reqiuemjét játsza az Operettszínház november 4-én

nyugdijaspeti

Kincsem születésének 150. évfordulóját így köszönti az MNB

nyugdijaspeti

„Menzás csirkepörkölt ízű hallé, 4000 forintért” – Tömegek hagyták ott a Szegedi Halfesztivált és mentek inkább csárdába

nyugdijaspeti