Image default

Elhunyt az a nemzet művésze, a magyar építész, akit korszakos zseninek tartottak

Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, a nemzet művésze, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotó. A korszakos zseninek tartott építész a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja volt.  A hírt a Finta Stúdió jelentette be.

Finta József az építész szakmát egy legendás modernista generációtól tanulta, majd alkotásai révén vált ő is annak teljes jogú tagjává.

Gazdag, sikeres és építészettörténeti szempontból is jelentős életutat járt be

Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron. 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze volt.

finta Magyarországon és külföldön is osztatlan elismerést aratott alkotásaival.

Számos szállodát tervezett: a Duna Intercontinentalt, a Fórumot, a Tavernát, a Novotelt, a Kempinskit, valamint a Kongresszusi Központot és a Nemzetközi Kereskedelmi Központot. Nevéhez fűződik a Szabadság téri Bank Center, a Teve utcai rendőrpalota. Ő tervezte a lágymányosi egyetemi városban a Budapesti Műszaki Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (BME-ELTE) informatikai épületét és a WestEnd City Centert is.

Fájó szívvel búcsúznak Finta József munkatársai

Munkatársai búcsúzójukban úgy fogalmaznak: Finta József professzionális, egyben családias szervezetet hozott létre. Zökkenő nélkül tudott megfelelni a rendszerváltoztatás után megjelenő új beruházói attitűdök elvárásainak, időről időre alkalmazkodik a megváltozó megrendelői, technikai környezethez. A Finta Stúdió összekapaszkodva vészel át gazdasági kataklizmákat, vagyis képes -József építészetéhez hasonlóan- a folyamatos megújhodásra.

Vezető tervezők generációi nőttek fel mellette, akik alapítónk által lefektetett, „az építészet szolgálat” alapelvre építkezve, de saját építészeti hangon szólalnak meg, és adják Stúdiónk egyre nagyobb számú tartópillérét. “A MŰ tehát tovább forog, bár az ALKOTÓ immáron pihen, a felelősséget és a feladatot, amit ránk bíztál, értjük, érezzük és idővel mi is tovább adjuk” – teszik hozzá.

Nuygdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Gyorsan elkészíthető ez a húsvéti nyuszis süti

nyugdijaspeti

Több mint száz program az idei Bőköz Fesztiválon – Mikó Istvánnal is találkozhatsz

nyugdijaspeti

Negyven év után rendeznek újra nemzetközi pályakerékpáros versenyt Magyarországon

nyugdijaspeti