Egy párhuzamos univerzum, ahol az órákon át tartó sorban állás utáni üres polcok helyett márkás csokoládé, whiskey, parfüm, a hőn áhított Barbie baba vagy éppen exkluzív műtárgyak várták a valutában bővelkedő diplomatákat és turistákat. Ebben a cikkben a legendás dollárboltoknak járt utána a Bizományi Áruház Vállalat és mutatjuk a cég legimpozánsabb Konsumturist üzletét.
Utazás a vasfüggöny mögül
A 60-as évektől kezdtek enyhülni a külföldi utazással kapcsolatos szigorú szabályok. Így pl. 1960-ban eltörölték a vízumkényszert a szomszédos Csehszlovákiába(!)… Bár a keleti blokkba való kiránduláshoz továbbra is minden alkalommal egy személyi igazolványhoz tartozó betétlapot kellett igényelni.
1972-ben vezették be a piros útlevelet, amellyel már évente egyszer külön papírok nélkül is el lehetett utazni a környező szocialista országokba.
Nyugatra viszont továbbra is külön engedéllyel, legjobb esetben is csak háromévente juthatott el az átlag magyar.
A kérelemhez azonban nem ártott egy rokon meghívólevele, illetve a munkahelyi szakszervezet és a párttitkár hozzájárulása sem.
A nyugati utazáshoz használt kék útlevélhez maximum 70 dollárt lehetett kiváltani. Ezt az összeget pedig az útlevél mellékleteként szolgáló valutalapon tartották nyilván.
A szocializmus egyik legjobb üzlete
1965 a „nagy nyitás” éve volt, ekkor osztották kétfelé a célországokat, és létrejött a barátinak tartott keleti és a nyugati utazás. Nem véletlen, hogy ugyanebben az évben Hardi Róbert belkereskedelmi miniszterhelyettes ötletére megnyitott az első dollárbolt is. A Mozgó Világ című lapnak adtott interjúban így emlékezett meg erről:
„Ez úgy történt, hogy Sulyok Imrével, az akkori pénzügyminiszterrel egyszer leültem, és elmondtam neki, milyen nagy hülyeségnek tartom, hogy az itt élő külföldi diplomaták nem nálunk költik el a devizájukat, hanem kimennek Bécsbe vagy más közelebbi nyugati városokba, ha be akarnak vásárolni. Elég hosszú ideig tartott, mire meg tudtam győzni, hogy létesítsünk a fővárosban olyan üzleteket, ahol útlevél felmutatásával devizáért lehet vásárolni. Végül beleegyezett, és ezzel rengeteg értékes pénzt sikerült az ország számára megszereznünk. Óriási üzleti siker volt.”
A konzumboltok persze számítottak a magyar diplomaták és a nyugatról jött turisták kemény valutájára éppúgy, mint a magyar turisták utazásból megmaradt márkáira és dollárjaira. A diplomataboltoknak is becézett, budapesti és vidéki városok központjában működő több mint 350 üzletet a Konsumex, majd később az Intertourist vállalat működtette.
Jelszó: valuta
A boltokba csak útlevél (magyarok esetében a legalitást igazoló valutalap) felmutatásával lehetett belépni. A szerencsések a forintos üzletek kopársága után a nyugati kánaánnal találták magukat szembe. Nem csupán a svájci csokoládé, a márkás italok és cigaretták, parfümök, hanem a Casio órák, a matchboxok, a legók vagy a Barbie babák is itt voltak csak beszerezhetők.
A választékot jól mutatja, hogy 1967-től akár Renault gépkocsit is lehetet vásárolni valutáért .Miközben egy Warburgra is évekig kellett várni a Merkurnál… Persze ehhez legalább egy amerikai nagybácsi kellett…
A kiváltságosok természetesen saját családjuk ellátása mellett borsos haszonért tovább árulták a márkás termékeket, így a dollárboltok a csencselés melegágyának számítottak.
Kígyó utcai dollárboltban
„A mai gyerekek el sem tudják képzelni, hogy milyen lehetett a 70-es évek végén a Budapest Kígyó utcai „dollárbolt” kirakata előtt állva a színes, gyönyörű babákat és soha nem kóstolt csokoládékat csodálni és tudni, hogy azokat soha nem kaphatom meg. Így kezdi drkardos a Tó-Retro blog szerzője a visszaemlékezését.
A Konsumex úgynevezett diplomata és turista boltjaiban ugyanis kizárólag csak nyugati valutáért lehetett vásárolni, nekünk pedig sem külföldi rokonunk, sem pedig nyugaton dolgozó családtagunk nem volt, aki ellátott volna legálisan egy kis német márkával vagy amerikai dollárral.
Így maradt a Centrum és a Skála gyerekjáték-osztályának kínálata, meg a Tibi csoki. Ezek a különleges boltok egy csipetnyi „rothadó kapitalizmust” csempésztek be legálisan a Kádár-kori Magyarországra, s mindezért a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat volt a felelős. De vajon miért vállalta az akkori politikai vezetés azt, hogy elégedetlen családok csorgassák a nyálukat a kirakatok előtt olyan termékeket bámulva, amiről ők legfeljebb csak álmodozhatnak? Hát természetesen a pénzért, mi másért.
BÁV – Tó-retró blog – Nyugdíjasbarát