Image default

Hétvégére marad a hideg, egy kis hószállingózás azért várható

Az előrejelzés szerint péntek estig a Duna-Tisza közén, a Tisza mentén és a Dunántúl nyugati részén lehetnek egész nap zárt felhőzettel borított tájak. Előbbi vidékeken hószállingózás is előfordulhat, de eleinte még a keleti megyékben is lehet erre számítani. Másutt akár hosszabb időre is kisüthet a nap.

Az északias szél a Dunántúlon és a Tiszántúlon nagy területen megélénkül, főként a Bakonyban és a Zemplénben erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a naposabb tájakon 0 és +4 fok között, a tartósan borult helyeken -2, -1 fok körül alakul. Késő estére -6 és -1 fok közé hűl le a levegő.

Péntek délután

Péntek éjjel -10 is lehet

A borult tájakon is határozottan csökken a felhőzet, az ország jelentős részén kiderül, ugyanakkor a keleti, északkeleti országrészben továbbra is felhős marad az ég. Hajnalban az északkeleti határnál újból előfordulhat hószállingózás. Az általában északnyugati irányú szél főleg az északi országrészben élénkül meg. Reggelre -10 és -4 fok közé hűl le a levegő.

Péntek este

Országos előrejelzés: szombat reggeltől szombat éjfélig

Az ország nagy részén gyengén, vagy legfeljebb közepesen felhős égre, több-kevesebb napsütésre van kilátás. Ugyanakkor a Tiszántúl döntő részén akár egész nap borult maradhat az ég, arrafelé hószállingózás előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +4 fok között, a borult részeken viszont csak -2, -1 fok körül alakul.

Szombat délelőtt
Szombat délután
Szombat este

Országos előrejelzés: vasárnap

Gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Csapadék általában nem várható, de az északi, északkeleti határ közelében néhol előfordulhat hószállingózás, havas eső. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban a fagyzugos vidékeket leszámítva általában -7 és -2, kora délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap

 

met.hu – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Sikeres újraélesztés történt egy budapesti idősotthonban

nyugdijaspeti

Rekordáron kelt el Rippl-Rónai Kalitkás nőjének első változata

nyugdijaspeti

15 millió krizantémmal várják a halottak napját

nyugdijaspeti