Rendhagyó módon, már október 20-án indul a Magyar Nemzeti Múzeum 1956-os forradalom és szabadságharchoz kapcsolódó programsorozata, aminek keretében John Sadovy fotóiból nyílik kiállítás. Az eseményt a Lelépőn találtuk.
Pénteken a Szabadságharcosok között című kiállítás megnyitásával kezdődik a megemlékezés. A különleges tárlat John Sadovy világhírű fotós fényképeit mutatja az 1956-os magyar forradalom napjaiból. A kiállítást a Múzeum és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága – együttműködve a fotós két lányával – közösen szervezi a forradalom évfordulójának tiszteletére.
John Sadovy mindössze harmincegy éves volt, amikor az 1956-os forradalom idején lélegzetelállító fényképek segítségével ismertette meg a világgal a Magyarországon lezajlott eseményeket. A Life című amerikai képes hetilap megbízásából érkezett hazánkba a cseh származású fotóriporter.
Négy napig, október 29. és november 1. között élte át és fényképezte az eseményeket.
A Lelépő felhívja a figyelmet, hogy az ismert képei mellett több, Magyarországon még nem látott felvételt is megtekinthetnek az érdeklődők. Október 23-án, hétfőn ingyenesen látogatható tárlaton bepillantást nyerhetünk a szabadságharcosok és a budapesti lakosok tűzszünet alatti életébe.
Fotói megmutatják azt is, hogyan reagáltak a háborús helyzetre a fegyveres felkelők és a fegyvertelen civilek, a felnőttek és a gyerekek.
Október 21-én, szombaton délelőtt egy nagyon különleges tárlatvezetésen is részt vehetünk. John Sadovy lányai Liza Jane Sadovy és Yvonne Sadovy de Mitcheson együtt tartják meg angol nyelven. Október 23-án pedig a kiállítást a kurátor tárlatvezetése mellett tekinthetjük meg.
Október 23-án, nemzeti ünnepünk napján egész nap ingyenes látogatható a Nemzeti Múzeum valamennyi kiállítása, a World Press Photo tárlaton kívül. A kiállítás december 10-ig látogatható.
John Sadovy-ról
John Sadovy 1925. október 29-én született Písekben, egy kis kelet-csehországi faluban, ahol már gyerekkorában arról álmodott, hogy fényképész lesz. 1939-ben, a megszálló német csapatok elől menekülve hagyta el otthonát, és kalandos úton csatlakozott az Olaszországban brit vezénylet alatt harcoló lengyel egységekhez.
A harcok során beletanult a haditudósító-fényképész szakmába, és 1948-as angliai leszerelése után egy fényképész műteremben kezdett el dolgozni. Az 1950-es évek elején lépett át a fotóriporterek világába,
szabadúszóként készítette a felvételeket először Londonban, majd Párizsban, később pedig Rómában.
A kezdeti nehézségeket követően egyre több képe jelent meg, többek között a Picture Post, a Life és a Vogue című képes magazinokban. Sadovy a Life című amerikai képes hetilap párizsi irodája megbízásából érkezett Magyarországra 1956-ban. A fotóriporter négy napig, október 29. és november 1. között élte át és fényképezte a forradalom és szabadságharc eseményeit.
Lelépő nyomán Nyugdíjasbarát