A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján tett látogatást kedden Novák Katalin köztársasági elnök, hogy tájékozódjon az ott zajló szakmai munkáról. A látogatást követően bejelentették, az államfő elvállalta a közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányának fővédnökségét.
Novák Katalint Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Semmelweis Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke és Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója is fogadta.
A köztársasági elnök a helyszínen elmondta: bízik benne, hogy érdemi segítséget jelenthet a klinikán zajló koraszülött ellátásban is a közmédia jó ügyet szolgáló kezdeményezése, és megköszönte mindennek felkarolását.
A Jónak lenni jó! jótékonysági akció, eljutva az emberek szívéhez, a legkisebbeket segítheti
– közölte Novák Katalin, aki a koraszülöttekért vívott küzdelemre, majd a világra jött gyermekek okozta örömre hívta fel a figyelmet.
Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója az MTI-nek elmondta: Novák Katalin elvállalta a Jónak lenni jó! fővédnökségét, és támogatja az idei kampányt.
A közmédia idei, tizenkettedik Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójának kedvezményezettje a Semmelweis Egyetem Alapítvány,
amelynek célja a Semmelweis Fejlődéstámogató Központ komplex fejlesztése.
A következő hónapban a közmédia valamennyi csatornája kiemelt témaként kezeli a fejlődéstámogatásra szoruló gyermekek és családjuk hétköznapjainak bemutatását és a segítségnyújtás lehetőségeit. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Semmelweis Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke korábban kifejtette: a kampányban befolyó adományokkal lehetőségük nyílik a fejlődéstámogató központ bővítésére.
A Semmelweis Fejlődéstámogató Központ megújításának célja, hogy
megháromszorozódjon az ellátott gyermekek száma és a jelenlegi 650-700 helyett mintegy 2 ezer gyermek számára tudjanak ellátást biztosítani évente.
A jelenlegi 3-5 éves korhatárt kibővítve, a jövőben 8 éves korukig szeretnék nyomon követni az egyetem klinikáin kezelt koraszülötteket és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élőket.
A Semmelweis Egyetem Alapítvány tevékenységét több módon lehet segíteni
500 forinttal a 13600 telefonszám hívásával és a 04-es azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 04-es szám elküldésével ugyanerre a telefonszámra. A közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet fix áron megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 17-i egész napos műsorfolyama alatt bocsátanak árverésre.
A jótékonysági akcióba a jonaklennijo@mtva.hu e-mail címre várják a felajánlásokat, a kampány alakulásáról a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet tájékozódni.
MTI – Nyugdíjasbarát
Pannonhalma bencés monostora a keresztény Európa védőbástyája