Image default

Ma lenne 66 éves Bubik István

Bubik István 1958. május 19-én látta meg a napvilágot Budapesten. Mindössze 46 évet adott neki a sors, de a 46 év alatt mély nyomott hagyott maga után a művészvilágban.

1981-ben szerzett színészdiplomát, majd friss diplomásként a Nemzeti Színházhoz szerződött. Már fiatalon olyan jelentős szerepekhez jutott a szakmai kritika és a közönség egyöntetű megelégedésére, mint a Tartuffe címszerepe Moliére darabjában. Emellett alakította II. Richárdot, Bánk bánt, Csongort, Jézust, Ádámot is. Emlékezetes volt István szerepe az István, a király rockoperában is. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemezte alakításait.

A nyolcvanas években aktív részese volt az ellenzéki mozgalmaknak

Egyik legemlékezetesebb alakítása Sütő András Advent a Hargitán című darabjának főszerepe Sinkovits Imre és Kubik Anna mellett, mely az aktuális politikai helyzetben különös jelentőségű volt. 1988. június 27. napján az erdélyi német és magyar falvakat érintő falurombolások és Nicolae Ceaușescu diktatórikus politikája ellen szólalt fel a Hősök terén tartott jelentős méreteket öltő tüntetésen.

Ezt követően egy évre Londonba utazott, mondván, gondolkodni akar addigi életéről, munkájáról, életben betöltött szerepéről. Ezalatt a színészmesterséget szándékosan mellőzve rakodómunkásként dolgozott.

Hazatérve a Művész Színház társulatához csatlakozott, és itt is maradt egészen annak megszűnéséig. Ezt követően rövid ideig a Thália Színháznál, a Thália Társaságnál, majd a Kelemen László Színkörnél dolgozott, melyet színésztársaival, Eperjes Károllyal és Gáspár Sándorral hozott létre, míg végül 2000-ben az Új Színházhoz szerződött.

A mozikedvelők ismerhetik Szabó István A napfény íze című filmjéből vagy a szintén 1999-ben a mozikba kerülő Hídember című alkotásból, de Bubik alakította a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl című filmdráma főszerepét is, mely rendkívüli kritikai sikert aratott.

A fentieken túl több híres szinkronszerepe volt, mint például Forrest Gump című filmben ő adta Tom Hanks hangját vagy a Rocky és a Cobra című filmekben Sylvester Stallone hangját. A tévénézők a Nyolc évszak című televíziós sorozatból ismerhették meg a nyolcvanas években, ugyanakkor az 1990-es évek Magyarországán indult kereskedelmi televízióknak soha egyetlen meghívását sem fogadta el. Ennek okát a tévécsatornák kulturális színvonalával, elfogadhatatlan értékrendjével és azzal magyarázta, hogy a minőségi drámai színjátszást teljesen mellőzik a műsorgyártásból.

2004. november 28-án reggel az előző napi szolnoki előadása után hazafelé autóbalesetben vesztette életét a 4-es főúton Ceglédbercel közelében.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Nobel-díjat kapott Karikó Katalin!

nyugdijaspeti

Így nézne ki Elvis, Marilyn Monroe és Diana hercegné ha élnének

nyugdijaspeti

Mesél az asztal – Ünnepi ételek Borbás Marcsival

nyugdijaspeti