Hazánkban a háború előtt utoljára 1934-ben tartottak szépségkirálynő-választást. Pontosan ötven évvel később a szervezők hozzá láttak egy újabb, ahhoz hasonló verseny szervezéséhez. A verseny meghirdetésekor figyelembe kellett venni bizonyos európai ,,szabványokat”, a részvevők például csak 16 és 27 év közötti hajadonok lehettek, akiknek testmagasságuk meghaladja a 160 centimétert. A Magyar Média felhívására kétezren jelentkeztek. 1985 októberében a Budapest Kongresszusi Központban hirdették ki a végeredményt: Magyarország Szépe a 16 éves, 178 centimagas Molnár Csilla Andrea lett.
Fenti bevezető a Népszabadság 1986. júliusi lapszámában jelent meg, a szépségkirálynő halála utáa. De ne ugorjunk ennyit az időben előre. 1985. október 5-én nyerte el Molnár Csilla a Magyarország Szépe címet és a koronát. 1985-ben, fél évszázad után először rendeztek Magyarországon szépségversenyt, ahol Molnár Csilla a döntőn messze a legmagasabb pontszámmal nyert. A szépségkirálynő azonban kilenc hónappal győzelme után véget vetett életének. Halálhíre az 1986-os Miss Hungary középdöntőjének idején érkezett. A versenyt leállították, és legközelebb csak 1989-ben rendeztek magyar szépségversenyt.

Álmodj, királylány…
„Álmodj, királylány, az is álom volt, hogy éltél! Nekünk is álom vagy ma már” – szólnak Homonyik Sándor Álmodj, királylány című dalának sorai Molnár Csilla, az 1985-ös Magyarország Szépe emlékére. 1985-ben, fél évszázad után rendeztek Magyarországon szépségversenyt, ahol Molnár Csilla a döntőn messze a legmagasabb pontszámmal elnyerte a címet. A szépségkirálynő azonban kilenc hónappal győzelme után véget vetett életének.
Molnár Csilla 1969. január 20-án született Kaposváron, de Fonyódon élt szüleivel és öccsével. Csilla azt nyilatkozta, hogy egy osztálytársa javaslatára nevezett be, csupán játéknak indult, akkor a 16 éves fiatal még nem gondolta, hogy nyerhet.
A kétezer jelentkezőből több mint hatszázat hívtak be az elődöntőkbe, amelyeket az ország több pontján rendeztek meg. Innen Molnár Csilla elsőként jutott tovább holtversenyben, a középdöntőn pedig negyedik helyezést ért el.
Október 5-én a Budapest Kongresszusi Központban rendezték meg a döntőt. A döntőbe jutott 25 lány közül pedig a fonyódi lány, aki még le akart érettségizni és kozmetikusnak akart tanulni, messze a legmagasabb pontszámot kapta.

Ezzel egy Pierre Cardin kosztümöt, egy háromnapos bécsi utat, ajándékcsomagot, valamint a Centrum ötvenezer forintos reklámszerződés-ajánlatát nyerte el, amelyet később nem fogadott el. Egy kairói utazás is szerepelt a díjak között, ám ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy édesapja ellenzi az ajánlatokat, és vele kell egyeztetnie. Az útra végül nem jutott el. De hogy eleget tudjon tenni a győzelemmel járó kötelességeknek, magántanuló lett.

Először nyert, aztán elvették a Miss Európa címet Molnár Csillától
Elindulhatott az 1986-os Miss Európa versenyen is, ahol összesen 24 versenyző vett részt. A felkészítést Münchenben tartották, a versenyt pedig február 18-án rendezték Máltán. A pontszámok alapján az első helyen végzett, de a második és a harmadik helyen is holtverseny alakult ki, így az öt versenyzőt újra rangsorolta a zsűri, a magyar szépség végül a harmadik helyet hozta el.

A fonyódi gimnazista lány 1986. július 10-én lett öngyilkos. Apja szívgyógyszeréből huszonnégyet vett be, és a kiérkező mentők sajnos már nem tudták megmenteni. Búcsúlevelében azt írta, hogy nem bírja tovább, bocsássanak meg neki, és hogy szereti az édesapját.

Még nem lehet pontosan megállapítani, mikor és mennyi gyógyszert vett be. S főleg, hogy miért? Dr. Karsay Kornél gyermekgyógyász, a helyi SZTK szakorvosa, délután két órakor érkezett Csilla édesapjához, Molnár István vendéglőshöz. Nem mint orvos, hanem mint barát, a heti totószelvényt akarta kitölteni. — Akkor már eszméletlen volt. Azonnal elláttam, és öt perc múlva érkeztek a mentők is. A siófoki kórházba akarták vinni, de félútig sem jutottak. — A halál oka? — Nem mondhatok részleteket, köt az orvosi titoktartás, meg a barátság, amely a családhoz fűz. Egyébként az este folyamán az édesapát is bevitték a kórházba, szívrohammal. Harminchat éves, eddig két infarktusa volt. A Magyar Hírlap, 1986. július 12-i száma így ír a tragédiáról.
Halálhíre az 1986-os Miss Hungary középdöntőjének idején érkezett. A versenyt leállították, és legközelebb csak 1989-ben rendeztek magyar szépségversenyt.
Molnár Csilla ma lenne 55 éves. 17 évet élt…
Hírado.hu nyomán Nyugdíjasbarát