Április 5-én, szombaton a Szent István-bazilikánál mutatják be Budapest új desszertjét, a Kürtős Legenda által készített „Budapest kürtőskalácsát”. Az új kreáció a nemzeti színeket is
A Pick megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint a magyarok több mint kétharmada vesz húsvétra sonkát és más, hagyományosan ilyenkor fogyasztott élelmiszereket. A megkérdezettek 28 százaléka
A kucsmagomba az egyik legkorábban nővő gombafajta a hazai erdőkben, mely márciustól júniusig nő a magyar erdőkben. A kucsmagomba már az ókorban is rendkívül népszerű
Újabb mérföldkőhöz érkezik a kormány által indított Gondosóra program. Április 1-től azok a 80 év feletti magyar állampolgárok, akik még nem rendelkeznek Gondosórával, előzetes igénylés
A tőlünk délre örvénylő ciklon elindul hódító útjára, érdemes lesz bekészíteni az esernyőket. A szabadtéri programoknak nem kimondottan kedvező idő jön a hétvégén, de nem
A Szépművészeti Múzeumban már több mint kétszázezren látták a Munkácsy-kiállítást, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn
Tudtad, hogy akár a séta is megemeli a pulzust, ami javítja a vérkeringés hatékonyságát és csökkentheti a vérnyomást? Emellett hatására nagyobb lesz a szervezet energiaszintje,
1971-ben a Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) úgy kezdte meg a Traubisoda nevű üdítőital gyártását a balatonvilágosi üzemében, hogy használati engedélyt kapott a Traubisoda név használatára.
A kormány 4,5 százalékos inflációval számol, így novemberben mintegy 1,3 százalékos kiegészítő nyugdíjemelésre lehet szükség – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Az emberek közel fele nem érzi magát elég magabiztosnak, ha pénzügyi döntésre kerül a sor – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. 2024-es magyarországi felméréséből.