Image default

Rákosi Gyula, a Ferencváros legendája 85 éves

Ma ünnepli 85. születésnapját Rákosi Gyula, olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó, későbbi edző, női szövetségi kapitány, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Fair Play-díjasa.

A MOB köszöntő anyagában felidézi, hogy az FTC örökös bajnoka 1938. október 9-én született Budapesten. Gyermekként a zuglói grundon rúgta a bőrt, majd toborzó után 1952-től lett a zöld-fehérek játékosa, az első csapatban 1957-ben mutatkozott be. Egészen 1972-ig 322 bajnoki mérkőzésen 63 gól lőtt klubszinten, hivatalosan 1975-ben vonult vissza.

Együttesével négyszer nyert magyar bajnokságot, emellett Magyar Népköztársasági Kupa-győztes, Vásárvárosok Kupája-győztes, UEFA Kupa-elődöntős és BEK-negyeddöntős.
A válogatottban 1960-ban játszott először, s nyolc év alatt 41 alkalommal lépett pályára. Tagja volt az 1960-as római olimpián és az 1964-es spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes csapatnak; két világbajnokságon (1962 és 1966) a negyeddöntőig menetelt, Chilében ötödik, Angliában hatodik volt a nemzeti csapattal.

70 év Ferencváros

Életre kelnek a történetek és a fotók, avagy a közelmúltban megjelent 70 évem a Fradiban könyv után egy újabb alkotás, a 70 perces, 70 év a Fradiért című dokumentumfilm is elmeséli, feleleveníti Rákosi Gyula pályafutását, amely 70 esztendőn át szinte csak a Ferencvárosi Torna Clubhoz kapcsolódott – írja honlapján az Egyesület.

85-ös mezszámú Fradi-mez a közelgő születésnap tiszteletére FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

Jóban, rosszban, szakadékban, örömben, bánatban, mindenben részese voltam. Viccelnék, ha azt mondanám, ez még házasságban is sok – összegzi a filmben Rákosi Gyula azt a 70 évet, amelyet kölyökfocista korától elnöki tanácsadói pozíciójáig élt meg a Fradiban. Rákosi Gyula 1952-ben 14 évesen érkezett meg a Ferencváros juniorcsapatához, öt évvel később, 1957-ben mutatkozott be az első csapatban. A klublegenda életéről készült filmet a Duna World tűzi műsorára október 9-én, 21.40-től.

Mivel 70 évet nem lehet csak 70 percben elmesélni, ezért a kimaradt jelenetekből is készült egy anyag. Ezt október 10-én, kedden láthatják az M4 Sporton a 20 órakor kezdődő Fradi TV-ben. A 70 év a Fradiért alkotás a televíziós premier után megtekinthető lesz a fradi.hu weboldalon is.

Edzőként, szakvezetőként is tartalmas utat járt be. Az FTC utánpótláscsapata után volt az ifjúsági válogatott, a Kecskemét, a Ferencváros nagycsapata, a Tatabánya, a Vácszentlászló és a III. kerület mestere, irányította a női válogatottat, és dolgozott Kuvaitban is. Közben 1988-ban szakedzőként diplomázott a TF-en.

Sportvezetőként 2000-től a Ferencváros elnöki tanácsadója, 2016-tól pedig a klub elnökségének tagja. Elismerései között megkapta a MOB Fair Play Életmű-trófeát, az MLSZ-életműdíjat és a Magyar Arany Érdemkeresztet is.

Fradi.hu – Nyugdíjasbarát

címlapkép: Ferencvárosi Torna Club

hírek ebből a rovatból

Az időben megkezdett újraélesztés a mentő kiérkezéséig életet menthet

nyugdijaspeti

Visszér: 7 olcsó és hatékony gyógymód

nyugdijaspeti

Gyorsan elkészíthető ez a húsvéti nyuszis süti

nyugdijaspeti