Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. Talán a legismertebb a ma is újra meg újra vetített Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.
A tévénézők mégis leginkább az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsorból ismerték meg, amelynek operatőre is volt.
Unokáink sem fogják látni
Az Unokáink sem fogják látni… (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) a Magyar Televízió 1980-tól közvetített, Magyarország épített örökségének megőrzésével, védelmével foglalkozó műsora volt. A műsor ötletgazdája és szerkesztője egyaránt Ráday Mihály volt.
Ráday visszaemlékezése szerint, amikor operatőrként dolgozott, Szőnyi G. Sándorral kerestek helyszínt a Bánk bán című tévéfilmhez, ám lényegében mindenütt csak lepusztult műemlékeket találtak. Végül az ausztriai Léka vára lett a forgatás helyszíne, ám Ráday elgondolkodott azon, miként lehet, hogy bár sok helyen évszázadokkal ezelőtt szétlőtték a várat, azok Magyarországon vállalhatatlanul pusztulnak, Ausztriában azonban helyreállítva várják a látogatókat. Ekkor született egy olyan műsor ötlete, amely nemcsak bemutatná az értékeket, de agitálna is a megmentésük érdekében.
A címet az akkoriban futó Unokáink is látni fogják című, a kortárs építészeti törekvéseket bemutató műsortól kölcsönözték. Az adás emblémájává váló városvédő Pallasz Athéné alakját – és a jelmondatot, miszerint időnként az ő kezéből is kilopják a lándzsát – Ráday találta ki, Devecseri Gábor fordításait olvasva. Kő Pál ezt a mottót bronzba is öntötte a Podmaniczky Frigyes téren álló emlékműben, Podmaniczky kezébe adva a lándzsa nélküli városvédő alakját.
A műsor harminc éven keresztül hívta fel a figyelmet értékes épületek, építmények rossz kivitelezéséből, elhanyagoltságából, pusztulásából fakadó hibákra, hiányosságokra, veszélyekre. Még felsorolásként sem lehet áttekinteni, hány városképi és urbanisztikai szempontból egyaránt értékes épület, építmény köszönheti a megmaradását, apró részleteinek megmentését és a felújítását az Unokáink sem fogják látni… sorozatnak.
Ráday a műsor anyagaiból több kötetet is összeállított, van olyan, amelyik közel ezer oldalon át sorolja a műsor anyagait és a visszhangokat, az épületek sorsának további alakulását.
Talán legfontosabb hatásnak a szemléletformálást tekinthetjük, vagyis azt, hogy a műsor nézői másként tekintettek a lepusztult, hajdanvolt szépségüket elvesztő, később számos esetben műemlékké nyilvánított épületekre, díszekre, közterületi alkotásokra, utcabútorokra. Zappe László kritikus már 1981-ben, az adás indulásának évében így fogalmazott:
„Irigylem Ráday Mihályt, alighanem a szemét irigylem. Azt, hogy mi mindent képes meglátni, mi mindent tud védelemre szorulónak gondolni. Mennyi megóvandó értéket lát környezetünkben.”
Ráday saját elmondása szerint az esti, 21 és 23 óra közti idősávba helyezett műsor hajdan kétmillió nézőt ültetett le a tévé képernyője elé. Később, már amikor a délelőtti órákban adták a műsort, emiatt nézettsége szerényebb lett.
2021. július 16-án 79 évesen hunyt el súlyos betegség következtében. Temetésére augusztus 30-án került sor a budapesti Farkasréti temetőben.
Nyugdíjasbarát