Történelmileg terhelt épület helyett nyitott, korszerű campus – megkezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása.

A Munkásőrség 1957 februárjában alakult meg a szintén friss Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) közvetlen alárendeltségében. Célja az volt, hogy – csehszlovák mintára – a Belügyminisztérium és a Magyar Néphadsereg erőit segítve egy harmadik erő is legyen a „munkáshatalom fegyveres védelmére” – ugye, ’56 után vagyunk, nincs mit magyarázni. A testület kezdetben 20 ezer főből áll, később ez 60 ezerre nőtt, 1988-89 fordulóján közel 51 ezer tényleges állományú, kézifegyverekkel bőségesen ellátott önkéntes alkotta.

Az új központot 1985-ben adták át. Különös modernista-brutalista épület, amiben evekkel ezelott a Balassi Intézet székelt: hatalmas téglatestként ül a lejtőben, szögletességeit csak a főbejárat lépcsője és a mellette kialakított, bástyaszerű egység töri meg. Az épületet 1985-ben Pázmándi Margit tervezte, az elkészült tömben volt eredetileg a Munkásőrség országos parancsnokságának és tisztképzőjének központja.
Alatta szállás épületek is épültek a továbbképzésekre (és az azokat kísérő, „ereszd el a hajamat” típusú, piás-kajázós összetartásokra). A helyi legenda szerint a döntően vidéki munkásőrök leginkább gyümölcsfákat szerettek maguk körül tudni – állítólag néhány szilvafa még ma is él itt a kert aljában.
Modern, oktatási intézmény lesz
A Mathias Corvinus Collegium budapesti központjának korábban helyet adó, Somlói út 49-53. szám alatt található épületek külső és belső megjelenésében egyaránt idejétmúltak. Ezért döntött úgy a tehetséggondozó intézményt működtető alapítvány, hogy a Gellérthegy oldalán tájsebként tátongó, a Munkásőrség mintegy 50 éves épületeinek helyét egy, a helyi lakosság igényeit is kielégítő, modern oktatási épületegyüttes vegye át. A beruházás első nagyobb lépése, a Somlói úti épületek bontása hamarosan megkezdődik.
A bontásra ítélt gellérthegyi épületegyüttes történelmileg rendkívül terhelt, hiszen az a Munkásőrség egykori főhadiszállása volt, amelynek állapota súlyosan leromlott, így indokolttá vált egy új, a mai kor minden követelményének megfelelő épület létrehozása.
A régi létesítmény alkalmatlan az MCC egyedülálló tehetséggondozó programjának megvalósításához, hiszen energetikai megoldásai, technológiai berendezései elavultak, vízszigetelési rendszerei tönkrementek, gépészete menthetetlen. A szakértők egybehangzó állítása szerint tulajdonképpen felújíthatatlan.
Munkásőrök helyett zöldterületek lesznek
A munkásőrség egykori székhelyét egy olyan campus váltja fel, amely bővelkedik a zöldterületekben. A mostani két épület helyett ugyanis csak egy, a nagyobbikkal közel azonos alapterületű helyezkedik majd el a telken. Így a mostaninál jóval kiterjedtebb lesz a helyi lakosok által is bejárható, nyitott parkosított terület.
A környék a nagyszabású beruházás során nem csupán Magyarország egyik legkorszerűbb képzési-oktatási intézményével gazdagodik, hanem komoly infrastrukturális fejlesztésen is átmegy.
Egyes helyeken teljesen új útburkolat készül, valamint az esővíz megfelelő elvezetése is szakszerűen kiépítésre kerül. A beruházás során a többi között zebrákat telepítenek, valamint kiszélesítik a járdát. Ezáltal megkönnyítik a környék kerekesszékkel és babakocsival való megközelítését. Emellett új parkolóhelyeket is kialakítanak, valamint egy mindenki által látogatható park is ékesíti majd környéket.
MCC – Nyugdíjasbarát