Image default

A nagyszülők az állatkertbe indultak az unokával, közben derült ki egy szörnyű titok

A napfényes reggelen Judit, a nagymama és Sándor, a nagypapa az állatkertbe készültek unokájukkal, Zsófival. Judit nagyon szerette az állatokat, és már régóta vágyott arra, hogy ismét megnézze a zsiráfokat, a majmokat és a pingvineket. Zsófi is izgatott volt, mert a nagyszüleit nagyon szerette, bár az utóbbi időben kevesebbet volt velük. A kislány nem tudta az okát. Igazából senki nem tudta az okát, kivéve egyvalakit.

Judit, Sándor és Zsófi elindultak a trolimegálló felé. Judit nagymama egy kosarat cipelt a kezében, amiben szendvicseket és gyümölcsöket hozott maguknak. Zsófi egy hátizsákot viselt, amiben az állatos könyveit, kedvenc plüssét és egy fényképet pakolt be. Enélkül a fénykép nélkül sehová nem ment.

A buszmegállóhoz érve Judit nem látta sehol Zsófi anyukáját. Amíg Sándor és Zsófi megnézték, hogy mikor jön a troli, a nagymama megpróbálta felhívni a telefonján, de a hang a vonal végén csak azt ismételgette, hogy „a hívott számon előfizető nem kapcsolható.” Gondolta, talán elakadt a forgalomban, vagy elfelejtette az időpontot. Úgy döntött, hogy nem vár tovább, hanem felszállnak a következő trolibuszra, ami az állatkertbe viszi őket.

A nagymama útközben elmesélte Zsófinak, hogy milyen volt az állatkert, amikor ő kicsi volt. Zsófi figyelmesen hallgatta, és kérdezgette őket. Judit boldogan válaszolt neki.

„Ingyen mehetünk be, ha megmondom a nevem – rádió, nyeremény”

A busz megállt az állatkert bejáratánál. A kis csapat leszállt, és odament a jegypénztárhoz. Judit nagymama kivett a tárcájából egy papírt, amire rá volt írva: „Ingyen mehetünk be, ha megmondom a nevem – rádió, nyeremény”. Megmondta a nevét és, hogy a rádióban nyerte a jegyet a pénztárosnak, aki mosolyogva fogadta.

– Ezek szerint Ön kiváló játékos? – kérdezte a jegyszedő.

– Igen, az vagyok, kitűnő a memóriám – válaszolta Judit, amire Sándor felkapta a fejét.

– Gratulálok! És ez a hercegnő az unokájuk? – kérdezte a jegyszedő Zsófira mutatva.

– Igen, ő Zsófi – mondta Judit.

– Akkor neki is ingyenes a belépés – mondta a jegyszedő, és átadta nekik a jegyeket.

A három kalandor örömmel fogadta a jegyeket, és bementek az állatkertbe. Elhatározták, hogy először az oroszlánokat nézik meg, mert azok voltak Zsófi kedvencei. Az oroszlán ketrecnél megálltak, és csodálták az állatokat. Az oroszlánok lustán feküdtek a napfényben, néha felmordultak vagy megnyalták egymást.

– Milyen szépek! – kiáltotta Zsófi.

– Igen, gyönyörűek – egyetértett Judit nagymama.

– Nagymama, te is szereted az oroszlánokat? – kérdezte Zsófi.

– Persze, hogy szeretem – mondta Judit nagymama.

– Akkor miért nem veszel magadnak egyet? – kérdezte Zsófi.

– Mert az oroszlánok nem háziállatok, Zsófi – magyarázta Sándor. – Az oroszlánoknak a vadonban lenne a helyük, ahol szabadon élhetnek.

Judit, Sándor és Zsófi továbbmentek, megnézték a zsiráfokat, a majmokat és a pingvineket is. Sándor elmesélte Zsófinak, hogy milyen érdekes dolgokat tudnak ezek az állatok. Zsófi lelkesen hallgatta, és sokat tanult tőle.

A déli órákban megéheztek. Elmentek egy padhoz, ahol leültek enni. Judit kinyitotta a kosarát, és kivett belőle három szendvicset.

– Milyen finom! – mondta Zsófi.

– Örülök, hogy ízlik – mondta Judit nagymama.

– Nagymama, te mindig ilyen jól főzöl? – kérdezte Zsófi.

Hát, már nem mindig – kontrázott a nagypapa szomorúan.

„Nem tudom, hol vagyunk…”

Befejezték az evést, és elpakolták a maradékot. Mielőtt felálltak volna, hogy folytassák a sétájukat Judit iszonyú fejgörcsöt és zavartságot érzett. -Kicsit ülnünk kell még – mondta és megfogta Zsófi kezét.

Valami furcsa történt. Judit nagymama egyszer csak zavartan nézett körül.

– Nagyi, mi baj? – kérdezte Zsófi aggódva.

– Nem tudom, hol vagyunk – mondta Judit. – Nem ismerem fel ezt a helyet.

Sándor nagypapa aggódva nézte feleségét. A szeme sarkában megjelent egy könnycsepp, de nem akart megszólalni. Ő már régóta tud valamit.

– Hát ez az állatkert – mondta Zsófi. – Itt vagyunk az állatkertben.

– Az állatkertben? – kérdezte Judit. – De hát én nem is akartam ide jönni. Én a piacra akartam menni.

– A piacra? Ma hétfő van és te azt mondtad, hogy mindig szombaton délelőtt mész a piacra – felete Zsófi.

– Hétfő? – lepődött Judit. – De hát én azt hittem, hogy szombat van.

– Nem drágám, ma nem szombat van – szólt bele Sándor. – Ma hétfő van, és mi az állatkertbe jöttünk.

-Nagyi, hát mi a baj? Mi történt veled? Nem tudod, hogy az állatkertben vagyunk? -aggódott Zsófi.

– Az állatkertben? – kérdezte Judit. – De hát én nem emlékszem, hogy az állatkertbe jöttünk volna. És ki vagy te?

– Ki vagyok én? – kérdezte Zsófi meglepődve. – Nagyi, hát én a Zsófi vagyok. Az unokátok.

„Nem értem, hogy mi történik velem”

Sándor eközben lerogyott egy padra és meredten bámult maga elé. Nem tudott megszólalni. A fejében csak az járt, hogy itt a vége…

– Az unokám? – kérdezte Judit nagymama. – De hát én nem tudtam, hogy van unokám. És hol van az anyukád?

– Az anyukám? – kérdezte Zsófi elszomorodva. – Nagyi, az anyukám meghalt. Emlékszel?

– Meghalt? – kérdezte Judit rémülten. – De hát ez nem lehet igaz. Az anyukád nem halhatott meg. Ő még fiatal volt.

– De igen, nagymama, a mennyországban van – mondta Zsófi könnyes szemmel. – Egy autóbalesetben halt meg, amikor én még kicsi voltam. Emlékszel?

Nem, nem emlékszem – mondta Judit nagymama zavarodottan. – Nem hiszem el, hogy ez igaz lenne. És hol van az apukád?

– Az apukám is a mennyországban van, hát nem emlékszel Nagyi? Zsófi ekkor elővette a hátizsákjából a fényképet és megmutatta nagyanyjának. Itt van apu, anyu és én, így sem emlékszel Nagyi?

– Nem, nem emlékszem – mondta Judit nagymama kétségbeesetten. – Nem értem, hogy mi történik velem. Miért nem emlékszem semmire?

– Nem tudom, nagymama, nem tudom – mondta Zsófi sírva. – De ne aggódj, én itt vagyok veled, és szeretlek téged. De most hívjuk fel Krisztit – kérte a kislány.

-Ki az a Kriszti?  – kérdezte Judit.

-Hát a lányod Nagyi, ő vigyáz rám, vele élek, mióta anyuék az angyalokhoz költözött. Ő a pótmamám – felelte már zokogva a kislány.

Zsófi nagyon szereti Krisztit

Zsófi szorosan odabújt nagymamájához, aki magához szorította a kislányt. A nagypapa továbbra is a padon ült és Krisztit tárcsázta. A gondolatok csak cikáztak a fejében, hogy most a lányuk előtt már nem titkolózhat tovább. Mindent el kell mondania. Ekkor egy állatkerti dolgozó lépett oda hozzájuk.

– Bocsánat, minden rendben van? – kérdezte a dolgozó.

– Nem, nincs minden rendben – mondta Zsófi zokogva. – A nagymamám elfelejtett engem.

– Elfelejtett téged? – kérdezte a dolgozó meglepődve.

– Igen, elfelejtett engem és mindent más is – mondta Zsófi.

– Hogyhogy? Mi történt vele? – kérdezte a dolgozó.

– Nem tudom – mondta Zsófi. A nagyi eddig is kicsit feledékeny volt, de ezt most nem értem mi történik.

Apa, miért titkolóztál?

Eközben Kriszti azonnal taxiba ugrott és rohant az állatkertbe. Juditot férje és unokája bekísérte az állatkerti irodába. Amikor Kriszti megérkezett, már egy mentőrovos vizsgálta Juditot. A szűnni nem akaró fejgörcs miatt hívták ki őket.

Sándor félrehívta lányát: -Angyalom, el kell mondanom valamit. Édesanyádnak komoly betegsége van. Nem tudtam neked elmondani, mert nem akartam fájdalmat okozni.

-De apa, miért titkolóztál? És mi az a betegség? És mióta tudod? Csak úgy záporoztak Kriszti kérdései apja felé.

-Nyugodj meg Csillagom! Voltunk anyáddal több orvosnál is és azt állapították meg, hogy…

Kiderül az igazság

A mentőrvos hangja szakítja félbe a beszélgetést. -Az édesanyjának feltehetően demenciával kapcsolatos betegsége van, de egy neurológiai vizsgálat indokolt lenne – fordult Kriszti felé. Ez a betegség kezdetben memóriazavarral jelentkezik. A beteg nem képes új ismereteket szerezni, a korábban tanultakra emlékezni, nehezen ismeri fel a környezetét. Idegen helyen könnyen eltéved, emellett elveszíti az időérzékét, nehezen találja a szavakat, nehezen érti az összetett vagy elvont fogalmakat.

-Doktor úr, a feleségemnek Alzheimere van.

Voltunk a neurológián, ott mondta a főorvos úr – néz közben Krisztire is Sándor.

Sándor töredelmesen vallja be a lányának, hogy alkalmanként észrevett furcsa dolgokat Juditon, de nem tulajdonított neki komolyabb jelentőséget. Betudta a frontnak vagy az asszony fáradtságának. Később történt olyan is, hogy a közeli boltos kísérte haza Juditot, mert elfelejtette hol lakik. Ezután Sándor -lányuk előtt titkolva- több orvoshoz is elvitte feleségét, amíg megszületett a diagnózis. Juditnak Alzheimer betegsége van. Szerencsére korai stádiumban ismerték fel a betegséget, így asszony gyógyszeres kezelést kap.

A mentők a fejgörcs miatt -ami a fájdalomcsillapítóra sem szűnt meg- a legközelebbi kórházba vitték Juditot. A neurólógus az első beszélgetés után megerősítette, hogy Alzheimer-betegséggel állnak szemben.

Alzheimer-kór

Sajnos az Alzheimer-kór egy visszafordíthatatlan betegség, de gyógyszeres kezeléssel lassítható a folyamat. A gyors hanyatlás lassítható, a szükséges képességek és az önálló életvitel tovább megőrizhetőek. Az állapot súlyosságától függően alkalmazhatók továbbá a pszichés tüneteket, magatartászavarokat enyhítő gyógyszerek.

Az Alzheimer Világnap 

A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezte világnap alkalmából, a tagszervezetek által több mint 25 éve megrendezett események célja javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására. 2012-től a kampányt egész szeptemberre kiterjesztették (Alzheimer-világhónap; World Alzheimer’s Month), ennek csúcspontja szeptember 21. A Társaság minden évben ezen a napon teszi közzé a demencia globális terjedésével, visszaszorításával, az aktuális tennivalókkal foglalkozó éves jelentését és ajánlásait.

Nyugdíjasbarát

 

hírek ebből a rovatból

8 mítosz a hagymáról, ami nem igaz, mégis sokan elhiszik

nyugdijaspeti

Nem sokra tartotta Kölcsey a Himnuszt, 20 aranyért zenésítették meg

nyugdijaspeti

Betöltötte a 86. életvévét minden idők legjobb magyar öttusázója

nyugdijaspeti