Több mint 30 perces műsor során 45 ezer pirotechnikai effekt nyűgözi le a közönséget az idei, augusztus 20-i tűzijátékon, mely élőben a Duna 5 kilométeres szakaszán, vagy a közvetítéseken keresztül lesz követhető.
Ahogy a korábbi években, a műsor ezúttal is katartikus élményt kínál a nézők számára – szögezik le a műsorban. A művészeti koncepcióról Réti Barnabás színész, dramaturg beszélgetett Érczfalvi András műsorvezetővel a Trend FM műsorán.
„Az idei a negyedik év, hogy nem csak pirotechnikai látványossággal, hanem a nemzeti érzelmeket felkorbácsoló, komplett történetet elmesélő, dramatizált műsorral készülünk augusztus 20-ára” – hangsúlyozza Réti Barnabás, aki társával, Iványi Árpáddal felel az előadás művészeti koncepciójáért. A színházi előadásra hasonlító, újszerű megközelítés eddig nagy sikert aratott, az online és televíziós megtekintések rekordokat döntöttek az elmúlt években és a produkció rengeteg nemzeti elismerést kapott – tudhatjuk meg.
Körtvélyessy Zsolt mesél
Kiderül az is, hogy újítják meg a témát az idei évben a műsor létrehozói. A koncepció „Az öreg pásztor meséje” címet kapta, hiszen ez alkalommal (a Körtvélyessy Zsolt hangján megszólaló) pásztor eleveníti fel az ősi idők történeteit.
Az elbeszélést a hazai nézők mellett a külföldiek is követhetik, hiszen a hanganyagból angol nyelvű változat is készül. További újdonság, hogy a narráció elkészítésében idén Ugron Zsolna írónő volt az alkotók segítségére, Elek Norbert zeneszerző pedig grandiózus zenei nyitányt komponált.
A beszélgetés során szó esik arról is, miként volt a mesterséges intelligencia az alkotócsapat segítségére, és a produkció mely elemei esetén van lehetőség az előzetes próbára.
Hogy milyen eszközökkel igyekeznek felkorbácsolni az alkotók a nézőkben a büszkeséget és a hazaszeretetet, illetve milyen útravalót kínálnak adni a számukra, az is kiderül a műsorból, melyet teljes terjedelemben itt meghallgatni: