Image default

Már Budapesten is elérhetőek a Régiók Kincsei

Mostantól már nemcsak az ország hat régiójában, de Budapesten is elérhetővé váltak a hazai kisvállalkozások, termelők, kézműves cégek, kis borászatok és sörfőzdék kiváló minőségű magyar termékei, amelyek a Régiók Kincsei program keretében kerülnek a SPAR Magyarország üzleteinek polcaira.

„A Régiók Kincsei kezdeményezés 2021-es elindulásakor az volt a célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a hazai kistermelőket és a magyar vásárlókat. Ennek érdekében biztosítottunk piacra jutási lehetőséget azoknak a családi vállalkozásoknak, amelyek a SPAR Magyarország adott régiós központjainak néhány tíz kilométeres körzetéből, a szállítási láncokat lerövidítve, minél kisebb környezeti terhelést okozva tudták folyamatosan beszállítani magas minőségű termékeiket” – mondta Maczelka Márk a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vásárlók szeretik

Az elmúlt két év visszajelzései azt igazolták, hogy a vásárlók megkedvelték ezeket az egyedi, jellemzően kis szériában készülő élelmiszereket, a vállalkozásoknak pedig lehetőséget teremtettek arra, hogy ne csak a kistermelői piacokon, hanem Magyarország egyik legnagyobb hazai üzletláncának partnereként, szélesebb közönség elé kerülve mutathassák be az általuk előállított termékeket.

fotó: spar.hu

A hidegen sajtolt olajoktól kezdve a kézműves sörökön, borokon át a különböző befőttekig, savanyúságokig, tejtermékekig, tésztákig és kekszekig, 86 beszállító több mint 400 terméke kapható – folyamatosan megújuló választékkal – az ország különböző régióiban a program keretén belül. Ezek közül 12 partner 56 árucikke képezi a budapesti régió állandó választékát, mely a főváros és környékének 13 SPAR szupermarketében és 7 INTERSPAR hipermarketében érhető el.

fotó: spar.hu

Mi az a Régiók Kincse?

A Régiók Kincsei program – amelyet az áruházakban leginkább a „piros alma” logóval ellátott termékekről ismerhetnek fel a vásárlók – 2021-ben indult, és elsőként a székesfehérvári, majd a zalaegerszegi és a hódmezővásárhelyi régió csatlakozott a kezdeményezéshez. Egy évvel később, 2022-ben pedig a pécsi, a nyíregyházi és a győri régióval bővült a hálózat.

A vidéki termelőket és kisvállalkozásokat segítő programban résztvevő cégek együttesen több mint 600 főt foglalkoztatnak, és olyan kistérségekben is támogatják a munkahelyek megőrzését és a munkahelyteremtést, ahol kevésbé vannak jelen nagyobb vállalkozások.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Itt a kucsmagomba-szezon – Erre keresd az istenek eledelét

nyugdijaspeti

Arany Medál életmű-díjat kapott Esztergályos Cecília

nyugdijaspeti

Így telt a húsvét nagyszüleink idejében – GALÉRIA

nyugdijaspeti