Már csak egy évre van a nyugdíjkorhatártól a máig nagyon aktív Csuja Imre, akit júniusban tagjai közé választott a Halhatatlanok Társasága. A Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész Hajdúnánáson, 64 évvel ezelőtt, 1960. július 11-én látta meg a napvilágot.
Csuja Imre 1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben leszerződött az Örkény István Színházhoz. Színpadi kedvencei a görög klasszikusok, és Shakespeare művei. Sokat foglalkoztatott, népszerű szinkronszínész, több mint 800 filmnek kölcsönözte a hangját. Sajátos hangszíne és stílusa szinte összetéveszthetetlen.

A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze, a mai magyar valóságra jellemző ismerős, kicsit a periférián mozgó embertípusok egyik első-számú megformálója.
Csuja is Halhatatlan lett
Mint arról a Nyugdíjasbarát is beszámolt, megválasztották a Halhatatlan Társaság tagjainak új generációját. A közönségszavazatok alapján idén László Zsolt és Csuja Imre színművészek, Szirtes Ági és Für Anikó színésznők, Csarnóy Katalin és Lőrinc Katalin táncosok, valamint Pitti Katalin és Gulyás Dénes operaénekesek szerepelnek a díjazottak között. A Halhatatlan Társaságot Érdi Sándor és Szegvári Katalin, a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztői, a Stúdió kulturális hetilap alapítói alapították 1996-ban.
Életét tragédiák árnyékolták be
A színművésznek életét két tragédia árnyékolja be, hiszen a 29 éves gyermeke, Bence még 2019-ben önkezével vetett véget életének, a másik fia pedig hasonló módon halt meg, 20 évvel ezelőtt. A szomorúság és a fájdalom mellett mégis van oka, hogy idővel egy kis visszavonulót fújjon, mert négy gyönyörű unokája van, akik miatt muszáj a nehéz időket maga mögött hagynia. Lányának, Csuja Fanninak és férjének, a szintén színész Telekes Péternek tavaly szeptemberben született meg a negyedik gyermeke, így ma már négyszeres boldog nagypapa – írta róla tavaly a Bors.
A mi kis falunk, Pajkaszeg polgármestere is
Csuja Imre, azaz Károly, láthatóan nem tagadja meg magától az élet örömeit. Számára a falu az első – rögtön a saját érdekei után. Egy igazi túlélő, aki folyamatosan ügyeskedik. A templom építésére kapott pénzből létrehozott halastónál tölti minden idejét, és a napi ügyeket szereti az új titkárnőjére, Vikire hagyni. Tévedhetetlennek tartja magát, és úgy gondolja, mindig a közt szolgálja. Dörzsölt, rutinos és gyorsan dönt – igaz, nem mindig helyesen. – írja az RTL a sorozat ismertetőjében.
Nyugdíjasbarát