Gena Rowlands Alzheimer-kórban szenved, jelentette be fia, Nick Cassavetes az Entertainment Weeklynek adott interjújában. Gena Rowlandset a magyar nézők leginkább a 2004-es „Szerelmünk lapjai” című filmből ismerhetik.
A négyszeres Emmy- és kétszeres Golden Globe-díjas Rowlands a filmvászon egyik ikonja, akit leginkább a férjével, John Cassavetes-szel közös munkáiról, többek között az „Egy nő a hatása alatt” (1974) és a „Gloria” (1980) című filmekről ismerhetünk. Mindkét alakításáért Oscar-díjra jelölték a legjobb színésznő kategóriában. 2015-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott.
Nick Cassavetes elmondta, hogy édesanyja Alzheimer-kórja még szürreálisabbá teszi a helyzetet számára, tekintve, hogy ő rendezte a „Szerelmünk lapjai” című filmet,
melyben édesanyja demenciában szenvedő nőt alakít.
„Anyukámat vettem fel az idősebb Allie szerepére, és sok időt töltöttünk azzal, hogy beszélgettünk az Alzheimer-kórról, és arról, hogy hiteles akarok lenni vele. És most már öt éve Alzheimer-kóros” – mondta Cassavetes. „Teljes demenciában van. És ez olyan őrület – mi átéltük, ő eljátszotta, és most rajtunk van”.
Rowlands játszotta Rachel McAdams Allie-jának idősebb változatát a Szerelmünk lapjai című filmben, James Garner és Ryan Gosling pedig a szerelme, Noah idősebb és fiatalabb változatát alakította. A film világszerte 117 millió dolláros bevételt hozott a kasszáknál, és a 2000-es évek egyik legnépszerűbb romantikus filmjeként maradt fenn.
Gena Rowlands édesanyja, Lady Rowlands színésznő is Alzheimer-kórban szenvedett
Rowlands 2004-ben az O magazinnak nyilatkozta a Szerelmünk lapjai promóciója során, hogy anyját idézte meg Allie alakításakor.
„Ez a legutóbbi – a Nicholas Sparks regénye alapján készült „Szerelmünk lapjai” – különösen nehéz volt, mert olyan karaktert játszom, aki Alzheimer-kóros” – mondta Rowlands akkoriban a kiadványnak. „Ezt édesanyámmal együtt éltem át, és ha nem a fiam Nick rendezte volna a filmet, nem hiszem, hogy belevágtam volna – egyszerűen túl nehéz. Kemény, de csodálatos film volt”.
Variety – Nyugdíjasbarát