Image default

Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből

Megjelent a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Kortárs Kiadó gondozásában Ambrus Lajos és Kovács Gyula közös kiadványa, a Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című kötet.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony napján megjelentetett kiadvány egyszerre működik kézikönyvként, almanachként és forrásgyűjteményként. De emellett a Petőfi Kulturális Ügynökség által támogatott Tündérkert mozgalom munkájának jelentőségére is rávilágít.

A kötet célja a Kárpát-medence gyümölcskultúrájának gazdagsága mentén a hagyományőrzés, közösségteremtés, valamint „a válságálló hasznos tudás” átadása az olvasóknak.

A Gyümölcsök és praktikák a Tündérkertből című könyvsorozat első kötetét vasárnap mutatták be a Nemzeti Színházban. A kiadványról a szerzők, Kovács Gyula és Ambrus Lajos, valamint Demeter Szilárd, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszélgetett.

„Így értettük meg a Kárpát-medence szerte létrejött Tündérkert mozgalmat” – fogalmazott Demeter Szilárd.

Ambrus Lajos, a könyv egyik szerzője kiemelte: a táj sokkal több földrajzi fogalomnál, geológiánál, botanikánál. „Mindenkinek a saját táját kell megérteni, hogy jobban tudjuk művelni saját dolgainkat” – fogalmazott.

Ezért alapították a Tündérkertet

„Egy nép addig marad meg, amíg a saját kultúráját meg tudja őrizni. Az a feladatunk, hogy minél több ember szemét felnyissuk erre az örökségre. A Tündérkertek apró epizódok ebben” – idézik Kovács Gyula gyümölcstermesztőt, a könyv társszerzőjét.

Kovács Gyula, a Kárpát-medencében őshonos gyümölcsfajták megmentésének céljából megalakuló Tündérkert alapítója az 1990-es években kezdett ősi gyümölcsfajták gyűjtésével foglalkozni. Jelenleg több kisebb-nagyobb területen

körülbelül 3500 gyümölcsfajtát őriz, ezzel Európa legnagyobb egy nemzethez kötődő gyümölcsgyűjteményét hozta létre.

A Tündérkert mozgalom gyümölcsészeti örökségünk megőrzése mellett a népi tudás, így például a gasztronómiai és a népi gyógyászatban felhalmozott ismeretek, praktikák átmentésében határozza meg feladatát.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Egy évre a nyugdíjtól a „Halhatatan” Csuja Imre

nyugdijaspeti

Meghalt Donald Sutherland

nyugdijaspeti

Ingyenes, adventi családi programokkal vár a Nemzeti Színház

nyugdijaspeti