Image default

Hamarosan kezdődik a Zsolnay Fényfesztivál

Pécs harminc pontján rendezik meg idén a tradicionális Zsolnay Fényfesztivált július 4. és 7. között. A rendezvény legnagyobb attrakciójának számító nemzetközi fényfestő verseny témája ezúttal a Rubik-féle bűvös kocka lesz.

A tavaly is több mint százezer látogatót vonzó fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. közleménye szerint a rendezvény legnagyobb attrakciója idén is a Zsolnay Light Art Video Mapping Verseny lesz.
Ennek keretében öt alkotás látható majd, és a háromdimenziós, hanggal kísért, fényből szőtt animációkat – a hagyományoknak megfelelően – kifejezetten a négytornyú pécsi székesegyház homlokzatára komponálják a művészek. A verseny idei témája a Rubik Ernő által tervezett, világszerte jól ismert térbeli logikai játék, a bűvös kocka, amely éppen ötven éve jelent meg.

A korábbiaktól eltérően nem pályázaton keresték a verseny résztvevőit, hanem meghívásos alapon választották ki a művészeket: egy magyar, egy angol, egy spanyol, egy dél-amerikai és egy német alkotót kértek fel, közülük pedig a közönség szavazatai alapján kerül ki a győztes.

Négy napon keresztül látható a Zsolnay Fényfesztivál

Fontos újítás, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel mostantól a fesztivál mind a négy napján megtekinthetők az alkotások, esténként fél kilenctől félórás blokkokban ismétlik őket éjfélig, az eredményhirdetésre pedig vasárnap 22 órakor kerül sor, amit az előző évek alkotásainak best of válogatása követ, zárásként pedig a Jónás Könyve című ikonikus mapping mű látható.

A tavalyi csodákról készült galéria a képre kattintva külön ablakban nyílik meg:

A fényfestő verseny mellett a fesztivál másik attrakciója a 19 állomásból álló, a teljes belvároson áthaladó Fény Útja installáció- és épületfestő-sorozat lesz majd. Az úton a látogató és a mesterséges intelligencia is szerepet kaphat egy kiállítótér fénnyel való átformálásában, egy másik alkotás pedig a kiterjesztett valóságon keresztül vizsgálja a tűz mint ősi elem jelenkori szerepét.

A belváros ikonikus épületeit érintő Fény Útja mellett a Kodály Központ hangversenytermében több száz vörösen izzó óriás lézernyaláb koreografált mozgását csodálhatják meg a látogatók, a belváros legnagyobb bevásárlóközpontjában 100 négyzetméteres LED-falon az élet eredetének története formálódik át virtuális fantáziavilággá, a Kodály Központtal szomszédos Balokány Liget pedig elvarázsolt fényerdővé változik.

Napközben sem lehet unatkozni

Nemcsak esti fényalkotásokkal várja az érdeklődőket a fesztivál, napközben színes utcaszínházi és újcirkuszi produkciókkal szórakoztatják a pécsieket és a turistákat argentin, ausztrál, katalán, izraeli, cseh és magyar előadóművészek, artisták és zsonglőrök.

A Zsolnay Fényfesztivál programjai és a Fény Útja köztereken bemutatott látványosságai ingyenesen látogathatók, míg a zárt terekben lévő installációk egy karszalag megvásárlásával tekinthetők meg.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló 8. Zsolnay Fényfesztiválról további információk az esemény internetes oldalán olvashatók.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

10 ok, hogy miért kell a nagyszülőknek és az unokáknak minél több időt együtt tölteniük

nyugdijaspeti

3+1 tippet mutatunk, hogy takarékoskodj a pénzeddel

nyugdijaspeti

Évtizedek óta nem látott Rippl-Rónai művet állítottak ki Budapesten

nyugdijaspeti