A hollywoodi dömping mellett kevés tér jut az európai életmódot megjelenítő filmeknek, mégis lehet magyar hősökkel is nemzetközi sikereket elérni. Ezt az Origónak adott interjújában Káel Csaba filmügyi kormánybiztos. Emelett a Semmelweis óriási sikeréről is beszélt.
„Olyan mennyiségben zúdul ránk a hollywoodi tömegfilm, hogy lassan nem jut el hozzánk az, hogy milyen magyarnak, franciának, németnek, olasznak vagy csehnek lenni. Eközben meg szinte mindent tudunk az amerikai ítélkezési rendszerről” – fogalmazott a kormánybiztos. Éppen ezért fontos Koltai Lajos tavaly novemberben a magyar mozikban bemutatott történelmi alkotása, amely sikerrel vette fel a versenyt az amerikai filmekkel.
„A Semmelweis a maga 250 ezres hazai nézőszámával óriási siker és komoly áttörés, hiszen ez lett az elmúlt öt év legnézettebb magyar filmje.”
A Semmelweis Magyarországon nézettségben leelőzött olyan hollywoodi produkciókat is, mint Ridley Scott Napóleonja vagy Martin Scorsese Megfojtott virágok című munkái.

Csapó Attila (b) és Vecsei H. Miklós (b2) színészek, valamint Koltai Lajos rendezõ (b3) a Semmelweis címû film forgatásán Budapesten, a BÁV egykori székházában 2022. augusztus 31-én. Az anyák megmentõjérõl”, Semmelweis Ignácról szóló nagyszabású romantikus játékfilm jeleneteit október elejéig veszik fel.
MTI/Balogh Zoltán
„Koltai Lajos és alkotótársai olyan filmet készítettek, amiben mélyen benne van a magyar néplélek, miközben nemzetközi filmnyelven mesél. Emellett fontos, hogy a Semmelweisnek van egy jól behatárolható, világszintű célcsoportja. Az orvosok és egészségügyi dolgozók, akik ismerik és tisztelik Semmelweis Ignác munkásságát” – mutatott rá.
A most készülő történelmi sorozat, a Hunyadi, egy nagy nemzetközi forgalmazó, a Beta részvételével indult.
A nemzetközi együttműködés azt is jelenti, hogy a vezető magyar színészek mellett ismert európai színészek is szerepelnek benne. „Nekünk nem a képzelet világából kell megteremteni a szuperhőseinket, hanem a valóságból, mert rengeteg a megfilmesítésre méltó ember a magyar történelemben és a jelenben is. Gondoljunk csak a friss Nobel-díjasainkra.”
MTI – Nyugdíjasbarát
Remek magyar film készült az anyák megmentőjéről, Semmelweis Ignácról – videóval