Image default

Szomorú idő lesz hétvégén, ráadásul még esni is fog

Egész hétvégén borongós, felhős időre számíthatunk, keleten többfelé lesz eső. A nyugati országrészben kisebb a csapadék esélye.

Péntek estétől szombat reggelig nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de hajnalban a Dunántúlon már elkezd vékonyodni a felhőzet. Szórványosan – legkisebb eséllyel hazánk keleti, délkeleti részein – számíthatunk esőre, záporesőre. A délies szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, a nyugati részeken mérhetjük az alacsonyabb, keleten a magasabb értékeket.

Szombaton a Dunától keletre döntően erősen felhős vagy borult lesz az égbolt, a Dunántúlon tovább vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, általában szűrt napsütésre számíthatunk. Nappal inkább a Dunától keletre valószínű szórványosan eső, zápor, esetleg zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között várható.

Vasárnap nyugaton, északnyugaton inkább gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, máshol átmeneti szakadozások mellett jobbára erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan előfordul eső, zápor, de zivatar sem kizárt. A nyugati országrészben kisebb a csapadék esélye. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül. A minimum-hőmérséklet 0 és +8, a maximum 11 és 17 fok között alakul.

Hétfőn közepesen, illetve erősen felhős idő lesz a jellemző. Szórványosan eleredhet az eső, záporeső, esetleg zivatar is előfordul. A délkeleti szél megélénkül, néhol időnként megerősödik. Hajnalban 1, 8, a kora délutáni órákban 12, 19 fokot mérhetünk.

Kedden is közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A délkeleti szél sok helyütt megélénkül. Hajnalban 2, 8, kora délután 12, 18 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

HungaroMet – Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Ez a két évig érlelt műremek lett idén az év sajtja

nyugdijaspeti

Hatvan éve ezen a napon indult el a Delta

nyugdijaspeti

Na most már elég! Kiraboltak egy mentőautót Nyíregyházán!

nyugdijaspeti