Image default

Első és második világháborúban hősi halált halt magyar honvédeket temettek újra

“Értjük az előttünk járó katonák sorsát és megbecsüljük áldozatukat” Ezt a honvédelmi miniszter mondta Budapesten a Fiumei úti Sírkertben, az első és a második világháborúban hősi halált halt magyar honvédek ünnepélyes újratemetésén.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – MTI/Máthé Zoltán

“A végső nyughelyükre érkező katonák búcsúztatásával, a megkésett tiszteletadással azt üzenjük nekik, értjük, hogy annak a hazának a védelmében estek el, és haltak meg, amit végül mi kaptunk meg örökségül és otthonul, életünk színteréül.”

A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is…

Többen egy évszázad, mások nyolc évtized után lelik meg az őket megillető békét, a “rettenetes háború elveszített hőseiként és elfeledett áldozataiként. A háború nem ér véget az utolsó puskalövéssel, a békeegyezményekkel, a leszereléssel, a megsérül épületek újjáépítésével, az utolsó aknák felszedésével.”

“A háborúnak akkor lesz vége, ha eltemetjük az utolsó hősi halottat is, és ha a temetők békéje végül mindenki számára elhozhatja a lezárást”

Hozzátette: a háborúnak akkor lesz vége, ha az egykor szembenálló felek közösen adják meg a végtisztességet a kötelességét teljesítő néhai katonának és ha minden család értesülhet arról, hol és merre nyugszik a család elveszett tagja.

Akkor lesz vége a háborúnak, ha mindenkiről számot tudunk adni és mindenki hazatérhet, legalább a nemzet emlékezetében neki fenntartott méltó helyre – jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozói méltó módon teljesítik hivatásukat. 2023-ban csaknem az ország egész területén dolgozva, 460 elesett katona exhumálását végezték el, és az erre az évre betervezett feltárásokon túl 12 alkalommal vonultak ki eseti címre, amikor munkálatok során találtak világháborús maradványokat. Ezek a feltárások

“megadták a lehetőséget, hogy 23 elveszett katona számára adjuk meg a végtisztességet.”

A miniszter elmondta, idén a Fiumei úti Sírkertben 118, az első és a második világháborúban hősi halált halt katona tér örök nyugalomra, eddig 60 ember személyazonosságát sikerült megállapítani.

A haza fegyveres szolgálata minden időben parancs

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megjegyezte: értjük az előttünk járó katonák sorsát és megbecsüljük az áldozatukat.

Katonák Kindl István ezredes sírjánál – MTI/Máthé Zoltán

Tudjuk, hogy az úton, amelyet ők jártak, függetlenül attól, hogy béke vagy háború jut osztályrészül, minden nemzedéknek járnia kell. Tudjuk, hogy a haza fegyveres szolgálata minden időben parancs, amely nélkül nem élhet egyetlen ország és nemzet sem békében és nem élhet túl háborúban – tette hozzá.

A rendezvényen Maruzs Roland, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok-helyettese ismertette: idén 48 helyszínről 460 hősi halált halt katona exhumálását végezték el, ebből 396 volt magyar, 37 német, 15 szovjet, 3 román, 9 esetében pedig nem volt megállapítható a haderő. A külföldi katonák maradványait átadták a hadisírgondozó partnerszervezeteknek.

Maruzs Roland, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnok-helyettese – MTI/Máthé Zoltán

118 magyar honvéd kapott végső nyughelyet

278 katona földi maradványának a helyi önkormányzatokkal megállapodva a feltárás helyszínén kialakított új parcella ad végső nyughelyet, a Fiumei úti sírkert 52-es parcellájában pedig most 118 magyar hősi halottnak adják meg a végtisztességet. Őket Várgesztes, Nádasladány, Fót, Battonya, Környe, Tengelic, Tiszaug, Nagykovácsi, Ricse, Gátér, Apagy, Szeged, Budapest, Sajóvámos, Alsószentiván és Mór településekről emelték ki. Közülük 60 személyazonosságának megállapítása vezetett eredményre.

Sírba engedik a Kindl István ezredes földi maradványait tartalmazó koporsót az I. és a II. világháborúban hősi halált halt magyar honvédek ünnepélyes újratemetésén Budapesten, a Fiumei úti sírkertben 2023. november 22-én. Az ezredes a 12. gyalogtábori pótezred parancsnokaként 1944. szeptember 21-én az Arad környéki harcokban halt hősi halált. MTI/Máthé Zoltán

A parancsnokhelyettes elmondta, a felravatalozott koporsóban Kindl István ezredes földi maradványait kísérik utolsó útjára, aki a 12. gyalogtábori pótezred parancsnokaként 1944. szeptember 21-én az Arad környéki harcokban halt hősi halált. Emellett négy kiemelkedő katona eltemetésére is sor került, kik a tiszti arany vitézségi érmet érdemelték ki az első világháborúban.

Nyugdíjasbarát

hírek ebből a rovatból

Most ötszáz forintért jóllakhatsz a Tirpák Fesztiválon!

nyugdijaspeti

Hózáporra is számíthatunk a hétvégén

nyugdijaspeti

Egy új tanulmány szerint a több nappali szundítás a demencia korai jele lehet

nyugdijaspeti